A fajok eredete, avagy egy pszeudo-darwinista komédia

A 2010-ben bemutatott komédia nem Charles Darwin meghatározó művét állítja középpontba. A fajok eredete inkább utalás és keretet ad, melyben kreacionista és evolúcionista tanok kerülnek helyzetbe. A darab pedig görbe tükröt mutat, nevettet és elgondolkodtat. Mindezt a csirketelepen, csirkéknek filmet rendező rendezővel, producerrel és a csirkével. A fajok eredete kapcsán a (többek között) a Czukor Show-t, a Sóska, sültkrumplit jegyző Dömötör Tamás rendezővel beszélgettünk.

− Tasnádi István szövege nemcsak hogy szorosan a főszereplők improvizációs játékára épült, de személyesen is részt vett a színpadra rendezésben. Szükség volt egyáltalán a rendezői jelenlétre?
− Hát hogyne lett volna rá szükség. Nekem nem volt idegen a szituáció, többször csináltam már így az íróval, például az Egressy Zoli mellett a Sóska, sültkrumplit. Most is Tasi az egész folyamat alatt ott volt. Nyilván más nehézségek vannak egy ilyen helyzetben, de mások az előnyei is.

− De ahol ennyire erős az írói jelenlét, nem kerül háttérbe a rendező? Nem mosódnak össze a szerepek?
− Nem hiszem, hogy a rendező háttérbe szorulna. Aztán biztos azért szóltak az embernek, mert valamit hiányoltak a darabból, amit én meg hozzá tudok tenni. De leegyszerűsítve: az én szerepem abban rejlik, hogy a színészeknek lefordítsam azt, amit le kell fordítani, amit meg kell érteni és át kell adni a nézőknek.

− Mi tesz ez hozzá végül a darabhoz?
− A színház élőlényszerűsége valóságosabb, érzékelhetőbb lesz. Jobb így, ha együtt szüljük meg, ráadásul a srácok jó humorú fiúk, élvezetes volt együtt dolgozni velük. De nem vagyok elkötelezett a módszerhez, ugyanúgy szeretek klasszikussal klasszikus módon foglalkozni.


− Azért nem titulálhatunk „mainstream” rendezőnek, a színházon túl nem idegen tőled a „modern” kommunikációs formák használata. Újságot írsz, játékfilmet rendezel, műsorod volt a Paprika Tévén, hogy csak néhány dolgot említsünk.
− Nem véletlenül sodródom, ez mind tudatos építkezés, amihez igyekeztem mindig hozzátanulni. Meg akartam tudni, hogy minek mi az alapja. Személyes meggyőződésem, hogy színház, televízió, játékfilm, ezek a kommunikációs csatornák mind egy tőről fakadnak. Kétségkívül vannak érzelmileg árnyaltabb, összetettebb műfajok ezek között.

− Hogyan dől el, hogy melyik műfajt választod egy darab feldolgozásához?
− Amikor megvan az ötlet, elgondolom, hogy melyik mód lenne praktikus és hasznos, hogy az ötlet melyik kommunikációs csatornán működne a legjobban. Ez semmiképpen sem esetleges, hanem mindenképpen tudatos.

− Személy szerint van kedvenc?
− Hogy én mit szeretek? Ez mindig az ember kedvétől függ, de talán játékfilm, legjobb, még ha a legstresszesebb is.


− Egy interjúban azt mondtad egyszer, hogy legjobban a tévének szeretsz dolgozni.
− Mint médium, a televíziót nagyra értékelem. Ezért zavar különösen, amikor visszaélnek vele. Ha lenne normális tévé, akkor azt nagyon csípném.

− Futott már műsorod a Paprika TV-n, nem áll messze tőled, hogy megjelenj a képernyőn.
− őt, ha lenne egy jó izmos közszolgálati tévé, biztos belecsúsznék én is. Nézem a külföldi adókat, hogy ott mennyire jól működik a rendszer. Belefér egy minőségi Office, Monty Python, mert ezek legalább olyan izgalmasak és hasznosak a maguk módján, mint egy színházi előadás. Nincs bennem sznobizmus.

− Két évig voltál Jordán Tamás vezetése alatt a szombathelyi Weöres Sándor Színház főrendezője. Sokan nézték örömmel, hogy fiatal, tehetséges rendező dolgozik a színházban, és szembemegy az országos tendenciával. Aztán azzal az indokkal búcsúztál, hogy úgy érzed, egyre nagyobb a nyomás a színház pusztán szórakoztató jellegének növelésére.
− Ez így van. Nézd, a színház az egy iszonyúan drága műfaj, ez a véleményem. A színtiszta szórakoztatás, még ha kulturált is, a műfajnál fogva főként a tévé feladata kell legyen. A színház egy sokkal intimebb, érzékenyebb dolog. Nem akarok túlozni, de mint egy templomot kell kezelnünk, ahol elérhetünk az emberek szívéig, katarzist válthatunk ki. Szóval a színházban szórakoztatni, az luxus.


− Az tőled sem idegen, hogy nevetetve mondasz el valami fontosat.
− Pedig nem a nagy igazságok kimondása, nem a misszió a cél. Örülök, ha következményként így van és valami elindul az emberben miattam, de nem ez lebeg a szemem előtt. Önzőbb talán, de elsősorban nekem kell megszeretnem egy történetet. És ha hiszek benne, hogy másra is hat, akkor hatni is fog.

− Miért nem írtál meg egy saját történetet?
− Mert olyan még nem volt velem, hogy kitaláljak egyet és elmondjam. De ha van egy olyan zseniális mű, mint Füst Milán Boldogtalanokja, akkor engem nagyon motivál, hogy megcsináljam. Tehát nem annyira a saját gondolatok átadása mozgat, minthogy transzportáljak egy a saját idejében működő drámát 21. századba, aztán ott megtalálni a helyét. Hogy néző elvarázsolódjon, és én megpróbáljam izgatni, véleményre késztetni.

− Hogyan jelenik meg ez a szándék A fajok eredetében?
− Nem konkrétan az evolúcióról van itt szó. Hanem hogy akkor létrejött és azóta létezik egy iszonyú, feszítő ellentét, a darwinizmus kontra kreacionizmus, ami a mai napig sok mindent befolyásol, nem is gondolnánk mennyire.


− Az ember ilyenkor óhatatlanul is sugall valamit. Nyilván ti a tudományos megközelítést.
− Ne hogy azt hidd. Majdnem azt mondom, hogy a véleményünk megváltozott a munka során. Mindkét oldalon annyi érv van, hogy elképesztő, és ha beleásod magad a témába, magad is meglepődsz. Eleven a probléma.

− Teljesen pártatlannak ebben a kérdésben nem lehet maradni. Valamit kiváltotok a nézőből így is, úgy is.
− Persze, hogy feltegye a kérdést: van Isten vagy nincs. De maga a történet ezt direktben nem teszi fel, viszont örülünk, ha ezt váltja ki. Nem a cél, de jó, ha ez a hatás.

− Mondjuk az arra érzékenyek biztos tovább gondolják, a szélsőségeseket meg csak felbosszantja. Azért csak szerencsés, hogy egyfajta görbe tükör is a darab.
− Nem a szélsőségekkel foglalkozunk. Jót tesz ezeknek a mély kérdéseknek, ha humoros formában mutatjuk be őket, hiszen mai vetületük is sok. Minden ember saját felelőssége kialakítani, hogy mit gondol a témáról.