Avishai Cohen, a zseni Pécsett

Avishai Cohenre saját bevallása szerint már gyermekként két dolog hatott igen mélyen érzelmileg és spirituálisan: a természet és a zene. Meglepő módon, az izraeli származású New York-i zenész, akit a neves Bass Player Magazine a 20. század egyik legbefolyásosabb bőgősének nevezett, maga sem érti, hogy miért pont ez lett az ő hangszere.

Kisgyermekként zongorázni tanult, majd édesanyja munkája miatt két évet St. Louisban töltött a család, itt ismerkedett meg a klasszikus zene mellett egyéb stílusirányzatokkal, és – bár ő maga is csak feltételezi − valószínűleg ennek az időszaknak köszönhető a hangszerválasztása is. Cohen egy televíziós interjúban úgy emlékszik vissza a jazz-zel való ismerkedése idejére, hogy már a kezdetektől fogva izgatta, vonzotta a zenei szabadság, az improvizáció művészete, és úgy vált a jazz jó barátjává észrevétlenül, hogy jószerével azt sem tudta, mit is jelent a műfaj.

Azóta sok idő eltelt, és bár még mindig nem tudná pontosan megfogalmazni, hogy mit jelent a jazz, a Seven Seas című albumot Cohen művészetének tetőpontjaként aposztrofálják. A lemez gyermekdalaiban, bölcsődalaiban és szvitjeiben a heroikus ihletettség és szimfonikus hangzás egyaránt megtalálható. A Seven Seas mesebeli utazásra invitálja a hallgatókat a hangok világába, melyben az ajánló szerint a bagatell és a fejedelmi nagyság soha véget nem érő pingpong meccset játszanak. A lemezt Cohen eddigi legizgalmasabb albumának tartják, és az ő művészi felfogásával nem is csoda, hogy mindig az aktuális anyaga a legjobb. Egybecseng azzal, hogy a művész, a személyiség folyton fejlődik és tanul.

Cohen hisz abban, hogy célja van a világban, és nem csupán a jó dolgok élvezetére született. Alázattal veszi tudomásul, sőt, örül annak, hogy apró alkotóeleme lehet a nagy egésznek, egy magasabb energiának. Egy korábbi nyilatkozata szerint zenéjében nem a tudatosság játssza a főszerepet, sőt: soha nem gondolkodik túl sokat, hanem amikor kreatív pillanataiban leül dolgozni, hagyja, hogy mindaz, ami eredendően benne van, a felszínre törjön. Aztán persze az ösztönösen előtörő saját zenéje olyan számára, mint a tükör, amibe belenéz, és látja, tudja, hogy mi honnan ered.

Ismét érzékeny, intelligens és profi muzsikus lép tehát a Kodály Központ színpadára zenekarával. A közönség pedig joggal számíthat arra, hogy újfent megtörténik a csoda, Cohen ugyanis úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy a közönséggel a jó kapcsolatot már akkor meg lehet előlegezni, amikor színpadra lép, és érzi az emberek energiáját, együtt morajlását, a feszült izgatottságot a levegőben, átitatva az érzéssel és a tudattal, hogy valami jó fog történni. Persze Cohen is tisztában van azzal, hogy a siker sok összetevőn múlik, de meggyőződése, hogy ha a közönség részéről megtapasztalja a pozitív energiát, jó időben sikerül azt elkapnia és érzékenyen reagálni rá, akkor olyan élményt tudnak nyújtani a koncerttel, amiről a közönség maga sem gondolta volna, hogy készen áll rá.