A rezidens művész nem kulturális turista

A rezidens művészi projektek arról szólnak, hogy egy-egy ország, város, alapítvány vendégül lát hazai, vagy inkább külföldi alkotókat – ez az időszak lehet két hét és akár egy év is. Az egész nagy luxusnak tűnik, de igazából nagyon sokan profitálhatnak belőle; és ha nem így lenne, nem nőne a programok száma a válság ellenére is.


A Pécsi Íróprogram 2007 óta létezik, és eleddig 27 szerzőt látott vendégül, Portugáliától Oroszországig és Hollandiától Törökországig. Méhes Károly kurátor csütörtöki prezentációja után élénk érdeklődés mutatkozott több szervezet részéről is – főképp csereprogramok ügyében. A bécsi MuseumQuartier néhány éve szintén működtet egy vendégíró programot, és mint Elke Mitterdorfer kifejtette, a nem áthidalhatatlan Pécs-Bécs távolság lehetővé tenné, hogy a két helyszínen aktuálisan tartózkodó író itt is és ott is találkozzon a közönséggel. Ugyanez ötlött eszébe Miro Zahrának is, aki a németországi Schloss Plüschow kastélyban működő rezidens programot vezeti, és szintén kooperációs lehetőségeket keres – többen is felvetették, hogy a néhány mondat erejéig szintén bemutatott Zsolnay Kulturális Negyed tevékenysége is izgalmasnak ígérkezik, itt is elképzelhető közös pályázás, programok cseréje.

Mert az azért tény, hogy a még bejáratott, nagy hagyományú egyesületeknek is meg kell küzdeni a válsággal, vagyis azzal, hogy minden korábbinál nehezebb pénzt felhajtani – ám koránt sem lehetetlen, és főképp az uniós források nagymértékben támogatják a közös ötleteket, országok közötti hídverést. Persze, mint minden szakterületen, itt is megvannak a varázsszavak, úgy mint interdiszciplinaritás és továbbélhetőség, ám ez is érthető: a támogatóknak érdeke, hogy hosszú távú és minél színesebb programok valósuljanak meg, minél nagyobb számú művész bevonásával.

Mint Max Aufischer, a Grazban 1989 óta működő Cultural City Network igazgatója emlékezetett rá: a rezidens művészek nem kulturális turisták; ezért a pályázatokat (ezúttal a jelentkezők számára) úgy kell kiírni, hogy egy-egy vendégművész jelenlétéből profitáljon természetesen maga az alkotó, de a meghívó intézmény és a helyi közösség is.


Erre jó példát szolgáltatott Goran Denic, aki a majdnem teljesen elnéptelenedett Karavukovón rendez néhány éve művésztelepet, illetve rezidens programot. Kezdetben a helyiek nem is kis mértékben idegenkedtek a „furcsa” művésznépségtől, ám néhány év alatt megismerték egymást, és az utóbbi karavukovói fesztiválokat már együtt, a helyiekkel szervezték meg nagy sikerrel.

Ezért is érdemes szólni arról, hogy tán meglepő, de válság ide vagy oda: szaporodnak a rezidens programok Európa-szerte. Ausztriában, mint Annemarie Türk, a KulturKontak szponzorációval foglalkozó igazgatója elmondta, a néhány éve elapadt források megint megnyíltak, és olyan gazdasági szereplők is, mint mondjuk a STRABAG építési óriáscég, szívesen adakoznak művészeti programokra. Ugyanez jellemző Finnországra, ahol a messzi északon, Ouluban nyitnak hamarosan rezidens otthont egy néhai elektromos mű épületében, vagy ott van a norvégiai Tjome, ahol egy tengerparti villa lesz az érkező művészek alkotói helye 2014-től.