Ahová Pécsről is kijárnak kulturális programokra

Amikor számba vesszük tevékenységét a telefonban, Sz. Koncz István szerényen hárít. Mint megjegyzi, elkötelezett, nyitott emberek és aktív képviselő testület nélkül nem jöhetett volna létre ennyi minden. Mindenesetre az éves programnaptárt olvasva, ahogy végigfutunk a zenészek, festők, írók és költők, kulturális szereplők nevein, nem szabad elfelejteni, hogy egy kis faluról van szó. Sz. Koncz Istvánnal, Görcsöny polgármesterével beszélgettünk.




Ganxsta Zolee Görcsönyben

− Nem akarunk megvádolni azzal, hogy manipulálnád a médiát, de hát mégiscsak újságíró is vagy. Nem lephetett meg, hogy egy híd elnevezése Ganxsta Zolee-ról bejárja az országos sajtót?
− Persze, van tudatosság abban, hogy hidat neveztünk el egy rap-énekesről, tisztában voltam a következményekkel. De egyáltalán nem ez volt a fő cél. Hallottam a sztorit, miszerint tréfából kihelyeztek egy táblát Ganxsta Zolee híd felirattal Miskolc-Perecesen. Aztán ezt az önkormányzat le is szedette az út mellől. Arra gondoltam akkor, hogy mi, mint általában egy képviselő testület, és konkrétan, mint görcsönyi képviselők hogyan viselkednénk egy ilyen helyzetben? Mennyire vagyunk bürokratikusak, mennyire csontosodtunk be a hivatali szemléletbe? Arra jutottam, hogy ennyire azért nem lehetünk keményszívűek.

Sz. Koncz István és Zwack Péter

− Azért mégsem egy kanonizált kulturális szereplőről van szó.
− Komolyan kérdem: mekkora a társadalmi veszélyessége, ha egy hidat Ganxstáról nevezünk el? Legyünk őszinték: Ganxsta Zolee nem az ördög szülötte, meg lehet nézni például, hogy a zenekaraival mennyit jótékonykodik. Egyébként a sors visszavágott végül, mert a hidat jelző táblát időközben ellopták. A GPS programok viszont már ismerik és tudják. Hozzáteszem: kezdetben sokan furcsállták az Unicum teret is, hiába hungarikum. Mára szinte mindenki megszerette, és a falu jó kapcsolatot alakított ki a Zwack-családdal és a céggel.

Binder Károly és Gerendás Péter

− Ne vedd rossz néven, de ha megnézzük az elmúlt évek fellépőinek a listáját, nemcsak a Zwack-család tagjai szokatlan látogatók egy faluban, rajtuk kívül még találunk néhány nevet. Legutóbb például Binder Károly lépett fel, aki ezer éve nem koncertezett Pécsett. Ilyen erős lenne a személyes varázsod?
− Csúnyán mondva: az embernek kialakult bizonyos fajta kapcsolati tőkéje. Talán újságírói pályafutásomnak köszönhetően. Nagyon sokat jelent. Ha lehetek nagyképű, kölcsönösen megszerettük egymást ezekkel az emberekkel, nem egy esetben szoros barátságok is születtek.

Gyakori vendég: Helyei László, színművész

− Kultúraorientált polgármesterként lehet átcsoportosítani a költségvetésből? Nem könnyebb hivatalból szervezni, mint volt civilként?
− Áh, a határok nem tágultak ki, ezek a programok még mindig minimális pénzből valósulnak meg. Ugyanakkor igyekszem nem visszaélni a kapcsolataimmal, de természetesen vannak, akik ingyen jönnek el verselni, zenélni. Sokkal fontosabb, hogy azoknak az embereknek az energiája van benne, akiknek ez szívügye. Nélkülük nem menne. Van nagyon jó művelődésszervezőnk, jó könyvtárosunk a 16000 kötetes községi könyvtárral. Példának okáért az ő elkötelezettségük is kell ahhoz, hogy egy zenész fellépjen a tornateremben, vagy egy író felolvasson a könyvtárban.

Ágoston Zoltán, a Jelenkor Folyóirat főszerkesztője


− Ez a fajta magas kultúra nem természetes velejárója egy falunak. Sokaknak a megélhetés is gondot okoz a településen, és akkor még fel kellene kelteni az érdeklődésüket. Az sem meglepő, hogy sokan Pécsről járnak a görcsönyi programokra.
– Vannak vendégeink, nyilván jól esik az ő érdeklődésük is, de a rendezvényeink elsősorban a falulakóknak szólnak. A populárisabb műfaj természetesen szélesebb tömeget vonz, a műfajnál fogva népszerű. Az egyszerűhöz, vagy csúnya szóval a kommerszhez hamar és könnyen hozzá lehet jutni, akár egy vendéglőben is. De amit mi szervezünk, olyan nincs a környéken. Mára kialakult az a törzsközönség, amely vevő az igényesebb programokra. És ha az érdeklődés megvan, az anyagi szempont nem jelenthet akadályt. Közben csak azt tesszük, amit szeretünk.

Vitray Tamás, a kiváló televíziós riporter


− Mit szólnak a művészek? Vidéki haknizásként kezelik?
− Nagyon változatosan reagálnak a fellépőink, szinte mindig jó érzéssel jönnek. Van erre egy jó példám. Idén lesz kétszáz éves a görcsönyi templom. Meghívtuk azokat a művészeket, akik valaha felléptek a faluban, a templomban, hogy készítenénk egy hanglemezt. Nagyon hamar kiderült, hogy dupla cd-re férnek csak rá a számok, annyian jönnek, szeretetből. Úgy érzem, a Jóisten szem előtt tartja ezt az ügyet.

Sasvári Sándor, színész,énekes


− Elég változatos programokat szerveztetek már. Van esetleg olyan, ami kimaradt eddig?
− Nagyon sajnálom például, hogy az elmúlt kilenc év alatt nem volt szobrászművészünk. Ezt nagyon hiányolom, főleg, hogy több szobrot is avattunk Görcsönyben. Remélem, lesz még néhány erős ötletünk.



Benke László, mesterszakács

− Mit adott hozzá a polgármesterség a munkásságodhoz, amikor együtt jár sok, kevésbé színes közéleti teendővel is?
− Nem akarok nagy szavakat használni. Jó érzés, hogy egy közösséget szolgálni tudok, és ez minden szempontból kielégít. Főleg, hogy nem úgy ültettek ide fentről, oldalról. De tudod mi a lényeg? Itt ülök a községházán. Ha kinézek az ablakon, van itt egy körforgalom. Mielőtt megépítettük, régen, a kereszteződésben minden évben meghalt valaki, és havonta biztos volt legalább egy baleset. Szóval azt mondom, ha már annyit elértünk, hogy ezt kivédjük, akkor már érdemes volt ideülnöm ebbe a székbe.