Az Éj királynője nappal is elragadó

− Negyedik alkalommal jár a Kodály Központban. Az eddigiek közül mi volt a legszebb, legemlékezetesebb pillanata itt?
− Nem tudok kiragadni egyet, mert mindegyiknek megvolt a maga varázsa. Az első azért volt különleges, mert itt volt a Másképp című albumom első lemezbemutató koncertje. A Nápolyi dalok és olasz operaslágerek című est azért, mert egy nagyszerű tenoristával léphettem föl és hihetetlen volt a zenekar. A Bordalfesztiválon pedig barátok között voltam, óriási hangulat közepette, ráadásul előttem még soha sem volt női vendége az eseménynek, így külön megtiszteltetés volt sztárvendégként fellépni. A ma esti, „Hat dal, egy nő” című koncert azért lesz emlékezetes, mert egy rendkívül különleges dalciklust adok elő.

− Az említett élményeknek köszönhetően kialakult valamilyen kötődése a Kodály Központ felé?
− Abszolút, mert itt mindig nagyon nagy szeretettel fogadnak. Igazán tetszik, ahogy mosolyog a Pannon Filharmonikusok és látszik a teljes zenekaron, hogy örömmel játszanak. Ez óriási dolog, ráadásul pont most, amikor Magyarországon nagyon sok zenészünk belefásul és nem biztos, hogy olyan lelkesedéssel lép színpadra egy-egy koncerten, mint ahogy azt szerintem kellene. A Kodály Központba mindig nyugodtan jövök, mert teljes erőbedobással, maximalizmussal, zokszó nélkül, nagyon jó zenei irányítással végzi a munkáját a zenekar, és ez az érzés biztonságot ad.

− A mostani, különleges előadáson mire számíthatnak a nézők?
− Semmiképpen sem üdvrivalgós, tapsos dalciklusra. Ez a program inkább arra ösztönzi a nézőket, hogy elgondolkodjanak, magukba szálljanak. Nagyon komoly versciklus, Strauss Clemens Brentano verseire írta a dalokat. Akkoriban nagyon sokat elmélkedtek életről, halálról, szerelemről – ahogy ma is –, de főleg arról, hogy elfogadjuk a halált és annak tényét. Ez egy elmerengő, befelé forduló melodráma.

− A szakmájában a tiszta hang az alapja mindennek. Mennyire befolyásol egy produkciót az, hogy milyen az adott terem akusztikai kvalitása?
− Jelen helyzetben azért fontos, hogy ilyen jó az akusztika, mert ezekben a dalokban nagyon sok finomság van, és nem mindegy, hogy lélekből szólal meg, vagy egy kicsit rá kell pluszban nyomni, mert olyan nagy a koncertterem. Itt az ember nyugodtan muzsikálhat. A mostani dalciklusban vannak olyan suttogós-susogós részek, amit szerencsére a zenekar is meg tud oldani, ők is ugyanolyan finomsággal és érzékenységgel játszanak. Nekik köszönhetően zeneileg biztosan meg vagyok támasztva. Ez az a hely, ahol ezt meg lehet csinálni. Ha felvenném lemezre, biztos, hogy itt készíteném a felvételt. De ahhoz még el kell telnie egy-két évnek, mert nagyon nehéz anyag, kevesen nyúltak hozzá és még egyetlen egy hibátlan felvételt sem hallottam belőle. De nem is kell, hogy hibátlan legyen, mert például az utolsó dal egy dráma, amiben az asszonyi sorsok üvöltése és sikolya szól. Nem az a lényeg, hogy én most f-et vagy fiszt énekelek, sokkal fontosabb a dal hangulata.


− A Kodály Központ alkalmas arra, hogy átadja ezt a mély emóciót is?
− Így van, segíti az itteni atmoszféra azt, hogy át tudjam adni ezeket a mély érzelmeket. Itt tényleg olyan munka folyik, ami csodálatos, az ember azonnal rá tud hangolódni.

− A világ összes jelentős színpadán fellépett, ezekkel összehasonlítva akusztikailag hova sorolná a Kodály Központot?
− Nagyon jó helyre, mert kevés olyan koncertterem van, aminek ennyire finom, ennyire jó akusztikája van. Nem szégyenkezik a Kodály Központ.

− Milyen aktuális vagy a közeljövőben tervezett feladatokon dolgozik?
− Thomas Adés kortárs zeneszerző most mutatja be egy megzenésített Shakespeare mű, a Vihar operáját Bécsben. Budapesten egy év múlva lesz a bemutató, amiben én leszek a főszereplő. Nagyon komoly feladat, azon dolgozom, hogy addigra tökéletes legyen. Jövőre lesz egy Traviata bemutató is, ami új korszakot nyit meg nekem. Továbbá merész vállalkozásba fogott a Magyar Állami Operaház, ősszel ugyanis a West Side Story bemutatója lesz és Mariaként fogok a színpadra lépni. Sűrű időszak lesz, de a Kodály Központba bármikor szívesen visszatérek.