Az improvizatív zene mestere – Binder Károly Pécsett

– Miképp készül erre a pécsi fellépésre?
– Rendszeres vendég voltam Pécsett, aztán amikor bizonytalanná vált a Művészetek Háza sorsa, valahogy megszakadt a kapcsolat. Ezért is öröm, hogy újból meghívtak, mert tán nem hangzik szerénytelenül, volt egy törzsközönségem, amely várta, mikor jövök megint. Egy-egy ilyen alkalom összefoglaló az ember életében, hiszen amúgy rengeteg mindent csinálok, a tanítástól a tanszékvezetésig. Amit ígérhetek, hogy az új darabok mellett a régi kedvenceket is el fogom játszani.

– Ugye, jól tudom, hogy fellépések mellett egyéb szoros szálak is fűzik Pécshez?
– Bizony! Tanítottam az Apagyi Mária és Lantos Ferenc alapította Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában, kurzusokat vezettem. Vagyis sok kedves tanítványom volt és van Pécsett. Például Szabó Dani, aki egészen sokra vitte már, voltaképp nemzetközi sztár lett belőle.

– Hogyan lehet leírni a Binder Károly-féle zenét, ha ugyan erre vannak megfelelő szavak?
– Nézze, a szólókoncert egy improvizatív dolog. A 60 százaléka a megírt zene, a maradék 40 százalék ott születik meg helyben. Én szeretem azt, amikor azt írják rólam, hogy nem vagyok sehová sem besorolható, egyik fiókba sem férek el. Elképzelhető ennél nagyobb dicséret? Hiszen ez azt jelenti, hogy egy teljesen egyedi, saját zenei világot hoztam létre. A zene számomra szeretet-energia, amit kaptam valahonnan, és médiumként át kell engedni magamon. És voltaképp ebbe minden belefér, a klasszikustól a népzenéig. Egyébként én nem is jazznek hívom azt, amit csinálok. Mert mi a jazz? Afro-európai kultúra találkozása az amerikai földrészen, így gondolom. Én, mint jeleztem, a saját zenémet játszom, megelégszem vele, ha az improvizatív zene mesterének tekintenek.

– Nos, igen, az improvizáció – nem kár érte, hogy elveszik? A hely szüli, de el is libben a semmibe…
– Ez igaz. Az improvizáció a spontaneitás művészete. Ahány helyszín, ahány közönség, ahány zongora, ahány hangulat, annyiféle lesz az improvizáció is. Egyébként volt, hogy felvettem a koncertet, és ilyen értelemben nem „veszett el”. De az is igaz, hogy ha erősre sikeredik az improvizáció, megmarad bennem, és sokszor előfordult már, hogy később saját alakot öltött, és kompozíció lett belőle.

– Bár nem szereti ezt a szót, mégis a Jazz Tanszék vezetője. Ami azt jelenti, rálátása van az utánpótlásra. Miről tud beszámolni e téren?
– Mindig vannak tehetséges ifjak. Az ő esetükben én nem csak egyszerű tanár vagyok. Hanem a szülőjük, az apjuk, a barátjuk is. A legtöbb esetben nálam beszélgetéssel kezdődik az óra. Mert leginkább egy értékrend átadásáról van szó. Amit egyfajta küldetésként fogok fel.

Negyvenegy lemeze jelent meg a mai napig a művésznek
Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, tanszék-vezető egyetemi tanár. Nagyformátumú muzsikus, aki tehetségét az új irányzatok, eltérő zenekultúrák, kompozíciós technikák és improvizatív rendszerek szintézisének szolgálatába állítja. Több mint 100 zongora, kamara, és zenekari darab mellett, 34 film és színházi zene alkotója. 1981 Kalisz nemzetközi Jazz-zongoraversenyének győztese; 1986 Magyar Rádió Jazz-versenyének győztese; 1989 eMeRTon Díj / legjobb szólista; 1991 az év jazz lemeze – Binder-Shotham: Dance Music; 2003 Erkel Ferenc Díj.