Balatoni és Király(i) orgonamuzsika – PTE, Mecsek(i) és ZSÖK „Kodály-ünnep”

Balatoni Sándor a 29 esztendős ifjú pécsi orgonaművész igencsak különleges és rendhagyó programot állított össze a Pécsi Bazilika adventi sorozatában helyet kapott december 12-i koncertre, melyet a pécsi egyetemen doktori tanulmányokat folytató görög fuvolista, Theodoros Tosounidis közreműködésével romantikus és 20. századi művekből válogattak. A Pécsett tanító világhírű fuvolaművész, Drahos Béla növendéke egy kortárs görög szerző két szólófuvolára írott művét is előadta a koncerten, s Dimitris Doxonidis Fantáziája és Labirintusa nemcsak hagyományokra is tekintettel lévő, érdekes, de sosem öncélú modernizmusával volt meggyőző, de Tosounidis játékának Mestere főbb karaktervonásait is megidéző virtuozitásának felmutatásával. Mindez kevésbe átütő erővel volt jelen Doppler Ferenc Magyar fantázia pasztoráljában, míg a ráadásként előadott Debussy Holdfény átiratában, akárcsak a Dopplerében néhányszor a két hangszer karakterének közös hangzáslehetőségei nem találkoztak volna „tökéletes harmóniában”. Ezzel együtt különösen a Dopplerben egy jó – ha nem is zseniális – (kis) mesteri adottságú fuvolistát hallottunk, akinek orgonista partnere igyekezett maximálisan virtuóz társa lenni.


Balatoni Sándort nemcsak bátor műsorválasztásáért és precíz, frappáns műsorvezetéséért illeti dicséret, de elsősorban jól ritmizált, friss szellemű orgonajátékáért, mely még akkor is meggyőző volt, amikor bizonyos tempóválasztásaival szokatlanságuk miatt nem teljesen értettünk egyet. Leon Boëllmann /1862-1897/ Gótikus szvitje Nyitókoráljának és Menüettjének szinte egybekapcsolása, s utóbbi „kecsessége” például egészen megkapó és sok más korábbi előadásnál „hitelesebbnek” tűnt, s bár az „Ima a Notre Dame-ban” lehetett volna lassúbb, meghittségéből mégsem vesztett a nagyszerű melódia ívének összefogott kiemelése miatt. A szokottnál mintegy 3-4 perccel rövidebb szvit frappáns zárása volt a most is kellő grandiozitással megszólaltatott Toccata.


A hasonló mértékben kissé felgyorsított tempójú Liszt Orpheus szimfonikus költemény a szerző által jóváhagyott Gottschalk-féle orgonaátirata is azzal lepett meg, hogy így is milyen hiteles, sőt kissé összefogottabbnak tetsző volt más korábbi felvételekhez képest. Az adventben talán legmeglepőbb produkció Antalffy-Zsíross Dezső/1885-1945/ Faunok tánca című műve volt, ám ennek az impresszionista és Gershwint is megidézően dzsesszes kompozíciónak az előadása is felmutatta Balatoni Sándor orgonálásának a koncert szólódarabjaiban egészen kiválónak megismert erényeit: a remek hangszínválasztásokat, precíz ritmizálást, friss, de többnyire konzekvensen végigvitt tempókat, a sokszínűen életteli karakterizálást – melybe egy az adott stíluson belül maradó „improvizatív” játék is belefér –, és az erőteljes, de nem túlzó dinamikát.


A Pécsi Tudományegyetem immár harmadik alkalommal rendezett koncertet a Kodály Központban, a december 13-i azonban tudatosan felvállalt tematikájával kiemelkedik az eddigiek közül. A Neumayer Károly által szerkesztett programban a 130 éve született Kodály Zoltán előtt tisztelegtek az egyetem Zeneművészeti Intézetének legkiválóbb tanárai és hallgatói, illetve az általuk is erősített együttesek, ami azért is dicséretes, mert – akárcsak a 130 éve született Sztravinszkij esetében – Pécsett egyedül ők tették ezt meg ilyen átfogó tematikussággal. A koncert egy Kodály Zoltán tiszteletére a Fölszállott a páva című ének- és zenekari mű nyomán készített Fanfárral indult, melyet az estet rendkívül ihletett, spontán mégis nagy tudású műsorvezetéssel vezető Holics László vezényelt, aki Bódis József rektor köszöntője után Kodály Marosszéki táncok című zongoraművét adta elő, megkapó természetességű, elegáns virtuozitással.

Ezt követően a magánének tanszék egyik kiváló új tanára, Wiedemann Bernadett adott elő két Kodály-dalt Varga Írisz zongorakíséretével, s az egészen meghitt zenei és színpadi játékkal megszólaltatott Tiszán innen, Dunán túl előadásában Bognár Szabolcs volt méltó partnere. A következő fellépő az egyetem idén épp 50 éves „gyakorló gimnáziumának”, a hivatalosan a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola női kara volt, akik Balásy Szabolcs vezényletével a talán két legnépszerűbb Kodály kórusművet, az Esti dalt és a Túrót eszik a cigány-t adták elő. Lévén, hogy nem ének-zene tagozatos iskoláról van szó, úgy illik, hogy ezt figyelembe véve örüljünk annak, hogy ennyi szép fiatal lányt tud mozgósítani e nemes és veretes kórusmuzsika megszólaltatására Balásy tanár- és karnagy úr, s örülünk is e ténynek, de azért a prozódia, a megfelelő hangsúlyozás és a „felgyorsult világ” ellenére is e művek igényelte mérsékeltebb, hiteles tempók elsajátítása, s egy kicsit még tisztább intonáció még sok munkát igényelnek, de megéri.


Mert például a következő fellépő együttes a Mecsek Kórus, pontosabban annak Kertész Attila által egykori Kodály-gimnazistákkal, jelenlegi egyetemistákkal megerősített Női Kara már sokszor előadta nemzetközileg is értékelhető színvonalon ezeket és más Kodály egynemű karokat.
A Mecsek Kórus –Holics László imponálóan precíz „memoriteres”/fejből történt/ szép versmondása utána – két Weöres Sándor megzenésítést adott elő: a Norvég leányokat és az Öregeket. Utóbbit most először énekelték, s bár ez hagyott néhány izgalomra is fogható „szépségfoltot” az előadásban, különösen a férfikari részt hallottuk már a mostaninál sokkal jobban is énekelni, a két produkció egésze Kertész Attila Liszt-díjas karnagy a Kodály életművet évtizedek óta szolgáló biztos stílusismeretének köszönhetően mégis alapvetően jó színvonalon, sőt néhány pillanatában még ihletetten is szólt.


Ezt követően Kodály fiatalkori romantikus remeke, az Adagio hangzott el „anya és fia”, az ifjabb Bánfalvy Béla helyére ifjú magyar sztárcsellista, Várdai István és kiváló zongorakísérő édesanyja, Huszics Ibolya előadásában. Nos bár meglepő módon néhány alig érzékelhető kisebb intonációs „folt” is volt Várdai szinte mindig makulátlan játékában, gyönyörű alaptónusával, magával ragadó szenvedélyességével mégis az egész este egyik legszebb produkciójával ajándékozta meg a közönséget a Pécsről világhírre jutott, s az utóbbi időben épp a pécsi egyetemre visszatérő Várdai István. Aki néha olyan finomsággal szólaltatta meg hangszerét, hogy ahhoz még a partner-édesanyának is elcsodálkozva kellett, hogy alkalmazkodjon, kodályi módra csellózó fiához.


Ezután ismét népdalfeldolgozásokat hallhattunk a magánénektanszék új „sztár”-tanáraival, Tokody Ilonával és Kiss B. Attilával, akik szólóban és az „A csitári hegyek alatt” sláger-duettjében kettősben is remekeltek, még ha kissé más felfogásban is énekeltek, Horváth Judit és Halász Ágnes zongorakíséretével. Ezúttal Tokody egészen természetes egyszerűséggel is szárnyalni tudó szenvedélyessége volt az, ami igazán mély nyomot hagyott bennem, de Kiss B. kissé népies, operás előadásmódjának is megvolt az ereje és hatása a közönségre. /Duettjüket hallgatva jutott eszembe, hogy Tokodynak mennyi szép stílushű népdalkettős felvétele van a Rádióban a kiváló pécsi kórustenoristával, Tihanyi Józseffel./


Az est egyik kórusos csúcspontja a Mecsek Kórus Női Kara előadásában Kodály Zoltán szöveg nélküli „vokálisokra” írott Hegyi éjszakák című sorozatának 1923-ban írott első darabja volt. Kodály korát megelőzően „misztikusan modern” – a mai lengyel és „balti iskolát” idéző – hangzásvilágának legfőbb sajátosságai – a különleges harmóniák, finom egymáshoz illesztése, a csukott és nyitott szájjal való szöveg nélküli éneklés „harmonikus” váltakozása, a befelé forduló csendes dinamika nagy ívű fokozássá válása, majd a személyes hangot is megszólaltató elcsendesedése – mind-mind benne volt a Mecsek Női Kar előadásában, Kertész Attila ezeket a sajátosságokat mind megjelenítő vezénylése és betanítása által is.

A női kar remek előadása után a teljes Mecsek Kórus a Fölszállott a páva vegyes kari változatát szólaltatta meg, s bár ezúttal is elbírt volna az együttes egy kicsit erőteljesebb „férfikari” hangzást, az előadás egészen mégis, mintegy tökéletes felvezetése volt Bódis József rektor úr zárszavainak, mely a magyar felsőoktatás jelenlegi legfontosabb problémáinak, naprakész, de a napi aktualitásokon messze túlmutató komolyságú, felelősségteljes figyelmeztető összegzése és lényegkiemelése volt. Ezután valahogy a megszokottnál kissé „befelé fordulóbban” szóltak Kodály – Berzsenyi Dániel versét kölcsönző – szavai a „szabad népről”.


„Kodály szavai” címet viseli Karai József 1972-ben Kodály Zoltán halálának 5.évfordulójára komponált egynemű kari kánonja, melyet nyitó összkarként adtak elő a Pécs-Baranyai Kodály Társaság december 14-i Ferences Templombeli ünnepi hangversenyén résztvevő együttesek: a Szigetvári Tinódi Vegyeskar, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara és a Mecsek Kórus, Kertész Attila vezényletével. Ezt követően Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy tartott személyes hangú, ahogy az eseményen résztvevő egykori tanítvány, Hoppál Péter karnagy fogalmazott missziót beteljesítő ünnepi beszédet Kodály Zoltánról. Ezután a Szigetvári Tinódi Vegyeskar adott elő három Kodály-művet Vucskics Anett a dinamikát is árnyaló pontos vezényletével: a Nagyszalontai köszöntőt, a 16 évesen írott Stabat matert és a Horatii Carment, melyek közül a nyitószám sikerült a legjobban, bár a művek stílusának különbözőségeit mindegyik előadás híven tükrözte. Zárásul a szigetvári kórus Karai József egy középkori magyar gregoriánumon alapuló kórusművét adta elő, s ez is igen szépen szólt.


Szóljunk ezután rendhagyó módon az est közreműködőinek önálló produkcióiról! Bartók 1902-ben komponált finoman stilizált romantikus Andantéját Deák Anna adta elő Körtesi András szintetizátoros „zongorakíséretével” apróbb disztonálástól eltekintve stílusosan, szépen. Körtesi András az ebben az esetben mű hangszernek tekinthető szintetizátor „zongora hangzásában” hihetetlen finomsággal és drámaisággal adta elő Kodály Székely nótáját és Székely keservesét, utóbbival még így is katarzist kiváltva. A koncert záró periódusában az ifjú fuvolista, Zalay Dorottya Bartók Három Csík megyei népdalát adta elő, a műhöz szükséges alap-virtuozitással, bár kíséret nélkül, amiért kár, mert Körtesi itt is remek partner lehetett volna. A szólista produkciók sorát Tillai Tímea énekesnő szép és mélyen átélt „A csitári hegyek alatt” előadása egészítette ki, s bár itt is hiányzott a tenorista „partner”, Tímea előadása némileg feledtette ezt a hiányérzetünket.

A Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara új karnagyával, Rózsa Bernadettel Kodály 150.genfi zsoltárát és Ave Mariáját, valamint Kocsár Miklós Salve Regináját adta elő, s ha ez a produkció még nem is érte el a Kertész Attila kezei alatt megszokott szintet, de a precízen és minden apró finomságot „beintő” karnagyi mozdulatok és a sok hétköznapi próba majd meghozza gyümölcsét, hogy a már most is jó színvonalú genfi zsoltár és Salve Regina még szebben szóljon és „hibátlanul szárnyaljon”.


A Bartók Leánykarhoz beszálló, javarészt egykori tanítványokra épülő Mecsek Nőikarral kiegészült nagy nőikar az est első katartikusan szép, hibátlan és varázslatos produkciójaként Giulio Caccini későreneszánsz olasz szerző csodálatos Ave Mariáját adta elő Kertész Attila kifejezetten ihletett is a kórustagokat is inspiráló vezénylésével. Ez az „ihletett tökéletesség” megmaradt a két kórusban Kodály Hegyi éjszakák című művének Rózsa Bernadett által vezényelt előadásában is, mely az előző napi egyetemi koncertéhez mérhető magas színvonalon szólt. Ezután ismét a Tanár úr következett, aki a január 24-én a Nagy Lajos Gimnáziumban 80.születésnapját ünneplő kolléga, Ivasivka Mátyás Tanár úr 1955-ben 22 évesen komponált, majd 1993-ban átdolgozott Ave Mariáját
vezényelte el, melyben Khaled-Abdo Mariann volt az énekes szólista, Deák Anna hegedült, Kertesi András orgonán működött közre, s a mű most is felmutatta minden zenei és azon túli szépségét is.


A Ferences Templom meghitt bensőségességű jó akusztikája és/vagy a Kertész Attila karnagy úrból áradó bizalom meghozta gyümölcsét a Mecsek Kórus vegyeskari számaiban is, hiszen Balázs Árpád október közepén megtartott szerzői estjén előadott Te Deum Laudamus című kórusműve, valamint Kodálytól az Öregek és a Fölszállott a páva, az előző napinál sokkal magasabb színvonalon és ihletett magabiztossággal szólalt meg a „mecsekesek” előadásában, ahol ezúttal a férfiak is „szárnyra kapva” bizonyították kvalitásaikat. A két összkari szám is remekre sikeredett: A Magyarokhoz Tillai Aurél vezényletével „kiegyensúlyozott erővel” szólt, míg az Adventi ének Nagy Ernő karnagy úr „hitet is sugárzó” kezei alatt szólalt meg az Adventhez méltó ihletett előadásban és magas színvonalon.


Egyszerűségében is nagyszerű, magától értetődő természetességgel építkező műsor és színesen regisztrált, szinte érzékien szép előadás – röviden így jellemezhető Király Csaba a Pécsi Bazilika adventi sorozatában adott december 15-i koncertje, mely a 2012-es pécsi zenei advent egyik leghangulatosabb és legstílszerűbb orgonás zenei felvezetéseként értékelhető, Bach, Liszt, Franck és Vierne muzsikájával. Kell-e ennél több és más, mint az orgonamuzsika három nagy korszakának, a barokknak, a romantikának és a francia századfordulónak legnagyobb mestereinek témához illő műveit megszólaltatni? Nem, főleg ha az előadó e stílusoknak kiváló ismerője, s Király Csaba kétségtelenül az.

A „nyitány” Bach h-moll prelúdium és fúgája(BWV.544) még „csak” mintegy drámai „előzményeként”szólal meg a „Megváltóra várásnak”,de azért már a „felvezetésen” messze túlmutató előadásban halljuk. Az aztán felhangzó 4 karácsonyi korálelőjáték közben pedig már azon gondolkodom, hogy milyen boldog lenne a gyáralapító Angster József, a Bazilika Op.100-as orgonájának építtetője és a vele azonos nevet viselt nemrég elhunyt unokája – aki kérdésemre úgy fogalmazott 1996-ban, hogy jó regisztrálással Bach előadására is kiválóan alkalmassá tehető ez a romantikus orgona –, ha hallották volna, hogy Király Csaba milyen szinte párját ritkítóan könnyed s mégis stílushű színeket varázsolt Bach „karácsonyi orgonájára”.


A folytatásban Király zseniális módon összekapcsolta ezzel Liszt zongorás Karácsonyfa ciklusának orgonára átírt 4 darabját, még ezt is felülmúló színeket és előadást produkálva, mely vetekedett a korábbi felvételeken hozzáférhető előadásokéval, leginkább a különböző eltérő, vagy épp egymás erősítő karakterek határozott arcélű megformálásával és összefogásával. Cesar Franck E-dúr pasztorálja ismét hozta a „francia orgonamuzsika királyának” Király Csaba által már máskor is hallott karaktergazdagságát, talán csak az „oboa”-hangot hiányoltuk, melyet a művész az általa e hangszeren „németesnek” vélt tónus miatt cserélt le a kissé „szürkébb” „emberi hang”(vox humaine)-regiszterre. Louis Vierne I.orgonaszimfóniájának Fináléja pedig nemcsak nagyszerű grandiozitással „aranyozta be” e valóban „Király”-i koncert hangzását, de a „Mennyei Király” eljövetelének eksztatikus örömét is sugározta, különösen is a másodszori, ráadásként történt előadásban.


„Nagyszerű koncert, az alkalomhoz leginkább illő művekkel” – szólt a friss értékelés a Kodály Központban a Zsolnay Örökségkezelő által a Magyar Kórusok Napja tiszteletére megrendezett december 16-i ünnepi Kodály-hangversenyt követő fogadáson Móczár Gábortól, az Európai Kórusszövetség – Europa Cantat frissen megválasztott első magyar elnökétől, aki dr. Hoppál Péter karnagy, országgyűlési képviselővel együtt ismét megerősítették, hogy a Pécsett 2015-ben megrendezendő, immár második Europa Cantat kormányzati támogatással fog megvalósulni. Ami a mostani, rendhagyó módon szinte kizárólag kisebb nagyobb összkarokból álló műsort illeti azokban 16 pécsi és baranyai – komlói és sásdi – kórus több mint 600 énekese vett részt, s bár remek volt Szalóki Ági szóló- és a Tenkes zenekarral közös közönségénekeltető produkciója is, s nagyszerű volt látni és hallani a Lakner Tamás vezette Bartók Béla Férfikar és a Mecsek Táncegyüttes Torinóban, az idei Eruopa Cantaton bemutatott produkcióját is, az igazi főszereplők ezúttal mégis a pécsi kórusmuzsika kíséret nélkül megszólaló kórusai voltak.


Terjedelmi okok miatt lehetetlen felsorolni a résztvevő általános- és középiskolai, valamint felnőtt kórusokat, azt azonban emeljük ki, hogy régen hallhattuk ilyen egységes stílusban és széles korspektrumban megszólalni a pécsi karnagyok különböző generációit. Ami nem véletlen, hiszen hallhattuk az egykor Pécsett végzett és ma már itt tanító Kamp Salamon által „pécsi kórusiskolának” nevezett műhely vezetőjét, a 82 éves Tillai Aurélt, aki Kodály Szép könyörgését vezényelte ma is példaadó ihletettséggel, a rangidős tanítvány, Kertész Attila kezei alatt az Esti dal szólalt meg varázslatos szépséggel, Nagy Ernő pedig ezúttal is az Adventi énekkel mutatta fel Kodály egyházi stílusának csodáját. A középgenerációból Kunváriné Okos Ilona a Karácsonyi pásztortánc frissen is precíz, élményt adó előadásával tűnt ki, Kotáncziné Vajda Ildikó pedig az Ave Maria vállaltan hagyományos, de a műhöz kifejezetten illő tempójú vezénylésével, Makráné Kónya Melinda pedig Tóth Feri bácsi „komlói kórusiskolájának” ihletettségét mutatta fel. De szóhoz, illetve vezénylési lehetőséghez jutott az ifjú generáció is, s mind Rózsa Bernadett, mind Várkonyi András és Balásy Szabolcs is – utóbbi korrigálva csütörtöki eltúlzott tempóit a „Túrót eszik”-ben – Kodály és a „pécsi kórusiskola” szellemiségéhez méltó teljesítménnyel rukkoltak elő ezen a „Civil Közösségi pályázat” keretében megrendezett „Kodály-ünnepen”, melyért a főszervező Gerdei Katalint is kiemelt dicséret illeti, dehát ő is végigjárta a „pécsi kórusiskola” az általános iskolaitól a felsőfokig terjedő kórusénekesi „grádicsait”.