Egervári Zoltán | 2011. aug. 12., 08:00
Bővülő Nádor Galéria: kiállítótér mellett terasz és art shop
A Széchenyi téri, üresen álló Nádor Szálló földszintjén, a hajdani kávéház helyén két éve kialakított galéria már a kezdetektől fogva ideiglenes helyszínként hirdeti magát, ugyanis a szálloda felújításának majdani kezdetekor a kiállítótér megszűnik. Addig viszont színvonalas kiállítások otthona, sőt funkcióját tekintve egy bővülő közösségi tér formáját mutatja: a Fondéria Művészeti Egyesület szombaton nyíló bronzszobrászati kiállítása mellett debütál a Nádor Bambusz Terasz és a Nádor Art Shop is.
A Nádor Galéria 2009-ben nyitotta meg kapuit, kizárólag önkéntesek munkájának eredményeként és pécsi civilek felajánlásaiból azzal a céllal, hogy az embereket közelebb hozza a kortárs pécsi művészek és néhány kiemelkedő külföldi művész munkásságához. Megnyitása óta a legkülönlegesebb kiállítások kaptak itt helyet, a teljesség igénye nélkül például a Pécsi Művészeti Kar 2011-es diplomakiállítása, a Színerő Léptékváltás, a Puunkuokkijat finn faszobrász csoport kiállítása, a Dr. Szász János fényképeiből válogatott kiállítás, a Ficzek Ferenc életmű kiállítás, az EL-AWAY, Dr. Gyenes Zsolt DLA kiállítása a Fotográfia mozgásban - Kortárs művészet Pécsről, illetve a Kicsi – Nagy, Pécs-Baranya Művészeinek Társasága illetve Deák Zsuzsanna grafikusművész kiállítása.

A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa év programjaihoz is olyan jeles kiállításokkal és előadás-sorozatokkal járultak hozzá, mint a 100 év azonosság, 100 év változás - Torday Emil nyomában Kongóban, a karlsruhei Akademie der Bildenden Künste hallgatóinak kiállítása, a Három pécsi holland, „Építészet ma” – Építészet és kontextus, stb.
A Kiváló Európai Desztináció- (European Destinations of Excellence) és az Innivációval a Kultúráért - Az épített örökségbe illesztett kortárs művészet támogatásáért-díjakkal (Innovation for Culture - For supporting contemporary art within the man-made heritage) is kitüntetett galéria nem elégszik meg azzala ténnyel, hogy ő csak egy galéria. Szombaton a kiállításmegnyitó mellett a folyamatosan fejlődő kiállótér egy terasszal és egy art shop-pal bővül, nyílik a Nádor Bambusz Terasz és a Nádor Art Shop. A teraszon fogyasztható hűsítők megvásárlásával a szervezők a galéria fenntartási költségeit szeretnék biztosítani, az art shop kínálatából pedig pécsi művészek munkáit lehet majd megvenni.
A hétfő kivételével naponta 22 óráig látogatható Nádor Galériába a belépés ingyenes.
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK
EGYÉB KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:





-
2013. máj. 26.
-
2013. ápr. 19. - 2013. jún. 30.
-
2013. máj. 24.
KÖZÖSSÉG
Korizásért ajándék 30y koncertjegy!
2013. január 09.

A zene az kell!
2013. január 07.

Hóesés és Vetkőzés a Kodályban
2012. december 10.

Rock és slam az E78-ban
2012. december 06.

2013. január 09.

A zene az kell!
2013. január 07.

Hóesés és Vetkőzés a Kodályban
2012. december 10.

Rock és slam az E78-ban
2012. december 06.




