Egy „próféta” Pécsett, avagy A pitbull cselekedetei

− Nemcsak A pitbull cselekedeteinek szövegét írtad, de színpadra is rendezted. Utóbbit nem is egymagad, hanem a színészekkel és a dramaturggal együtt végezted. Hogyhogy nem fulladt káoszba a munka?
− A Pitbull cselekedeti egy hosszabb folyamat eredménye, és nem az első közös munka. Ez a fajta munkamódszer érdekel, ez inspirál mindannyiunkat, azzal együtt, hogy tényleg kicsit nehezebb így dolgozni. Egyébként unalmas, egyszínű lenne, ha nemcsak írnám, hanem egy személyben rendezném is.



− Mi történik, ha összemosódik az írói és rendezői karakter? Hogyan kezelik ezt a színészek?
− A rendezés megkívánja a határozottságot, az enyém közelebb áll a tanári szerephez. Az a feladat, hogy egy irányba tereljem, összefogjam a szétágazó ötleteket, a sokféle tehetséget, ami a munkatársaimból árad. De az iskolában is az a jó, ha a diák maga jön rá egy megoldásra, és azt teljesen a sajátjának érzi. Ez persze nagy figyelmet, együttműködést feltételez. Nehezebb, de szimpatikusabb nekem.


− A más típusú műhely munkát ti közvetlenül tapasztaljátok. Mit lát ebből a néző?
− Egyébként sok rendező dolgozik hasonlóan. A néző azt érezheti a színészeken, hogy övék a szerep, teljesen azonosulnak vele. És ez azt az illúziót kelti, hogy az egész ott – akkor születik, természetesnek hat.

− Említetted, hogy A pitbull cselekedetei nem az első a sorban.
− Ez már a negyedik munkánk, Nagy Zsolt ebből háromban szerepelt. Kezdtük a Szörprázjpartival, jött a Vándoristenek, ami egy improvizációs műhelykísérlet volt. Istenkísértés volt nézők azt elé vinni, mert bárhogy elsülhetett, hiszen totális improvizáció volt. Harmadik volt a Nick Carter, és most a Pitbull. Valami kikristályosodott, összeállt mostanra, fokozatosan és szinte észrevétlenül társulattá formálódtunk.


− Van már publikálható nevetek is?
− Igen: Titkos Társulat. Ezt február elején Párizsban mondtuk ki, ott alakultunk meg, a Bobigny Színház dohányzójában.

− Ahová többek között Nagy Zsolt révén kerültetek ki, mondhatni véletlen szerencsével. A hírek szerint nagy sikert arattatok kint.
− Érdekes tapasztalat volt, mert teljesen máshogy működött a darab. Feliratozva játszottuk, ezért nem ment át annyira a humora, a nézők sokkal komorabbnak érezték. Miközben a magyarok kuncogtak, addig a franciák inkább a sötét színeket érzékelték. Persze keresték is benne az aktualitást, a válságnyomokat, hogy párhuzamot vonhassanak a mostanában Magyarországról megjelenő tudósításokkal.

− Már-már kínzóan hétköznapi, ismerős környezetben bukkan fel egy próféta, a realizmusba zavarba ejtő természetességgel keveredik misztikum és fikció. Tudnak Mózesként viselkedni a nézők, és követni őt?
− Követik, hiszen hat rájuk. Jók a tapasztalataink ilyen tekintetben. De ez nem attól függ, hogy köznapi elemek keverednek misztikus elemekkel, utóbbitól szerintem maximum érdekes lesz a néző számára. Nem feltétlenül a stílust, inkább az előadást szeretik.


− Ez a követés reakciót vált ki, láthatóvá válik?
− A darab nem interaktív, nem vonjuk be a nézőt. Csak néhány pont van, ahol picit megszólítjuk közvetlenül is, de nem kell attól félni, hogy valamit csinálni is kell a nézőknek. Nagyon közel ülnek a játszókhoz, bent a térben, mondhatni abban a lakásban, ahol a történet játszódik. Emiatt sokan úgy érzik, mintha részt vennének a darabban. Valakit ez felold, lelkesít, más zavarba jön tőle.

− Mi lesz a darab utóélete?
− A pitbull cselekedetivel már van több meghívásunk, hazai és külföldi fesztiválokra is. Tervben van egy ősszel bemutatandó új eladásunk is, és most már mondhatjuk nyugodtan: a társulattal.