Isten éltessen, Bóbita Bábszínház!

Így köszönthetnénk a Bóbita Bábszínházat − egyben kissé suta Weöres-hódolattal −, ugyanis immár büszkén mondhatja el magáról: fél évszázados. A dátum tehát 1961, Gagarint fellövik az űrbe, a Disznó-öbölben világháborús konfliktus alakul ki, de a következő évtizedek nagy, pécsi kulturális fellendülésének első hírhozója a Bóbita megalakulása − hangsúlyozni kell: amatőr bábegyüttesként. Itt egy nevet kell mindenki előtt említeni, Kós Lajosét, aki ebben az évben került Pécsre, de már korábban, Budapesten is intenzíven foglalkozott bábjátszással. Adódott hát a lehetőség, hogy Kós Lajos Pécsett is belefogjon a bábos élet szervezésébe, amire a Doktor Sándor Művelődési Házban kapott helyet. Egyéves előkészítés után, végül is 1962 őszén kezdte meg rendszeres működését a Bóbita Bábegyüttes (még ezen a néven). Első bemutatóik között a legnagyobb sikert a Péter és farkassal érték el, így nem lehet csodálkozni rajta, hogy a jubiláló bábszínház is ezt tűzte a műsorára ismét, ráadásul már sokadszorra, hiszen 1973-ban, 1977-ben és 1987-nen is volt ilyen bemutatójuk.


Kós Lajos hamar népszerűvé tette a bábjátszást, és nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is, és szinte azonnal jöttek az itthoni és nemzetközi sikerek, fesztiválszereplések. Az igazi, országos ismertséget az 1965-ös „Ki mit tud?” hozta meg az együttes számára: a kesztyűs játékkal előadott zenés bábparódiákért rajongott a közönség. Jellemző az elmélyült és megújulni tudó munkára, hogy a bóbitások 1968-ban és 1972-ben is megismételték a vetélkedőn elért sikert. Az egyre növekvő rangot az is jelezte, hogy az UNIMA, a Nemzetközi Bábművész Szövetség 1969-ben Pécsnek adta a Nemzetközi Felnőttbábfesztivál rendezési jogát, és ez a fesztiválhagyomány ma is él.

A Bóbita életében alapvető fordulatot hozott a profi együttessé való átalakulás, ami 1981-ben következett be. Ezzel létrejött az ország második hivatásos bábszínháza, és egyben a Pécsi Nemzeti Színház tagozatává vált. Kós Lajos − immár mindenki Lulu bácsijaként − végül 1989-ben vonult nyugdíjba, ám a Bóbita utóbb bizonyította, hogy méltó a hagyományokhoz: továbbra is népszerű és szakmai sikereket sikerre halmozó társulat.


A folyamatosságnak azonban nagy része van mindebben, hiszen a jelenlegi vezető, Sramó Gábor immár 18. éve áll a Bóbita Bábszínház élén, és bizony be lehet számolni alapvető változásokról, már csak ami a szervezeti formát illeti, továbbá azt, hogy az Európa Kulturális Főváros Pécs2010 projekt keretében a Zsolnay Kulturális Negyedben szinte elsőként nyitott ki az új bábszínház, a valahai DOZSO impozáns épületében.

Sramó Gábor − aki gyerekként nem volt bábszínházjáró, felnőttként csöppent bele ebbe a világba − 1984 óta áll kapcsolatban a pécsi bábosokkal, majd pont tíz évvel később, 1994-ben nyerte el az igazgatói széket, most készül egy újabb pályázattal meghosszabbítani a mandátumát.


− Mi lehet hát az elmúlt 18 év hozadéka, amit az 50 esztendős Bóbita Bábszínház tovább szeretne vinni?
− Nyilván én is tapasztaltabb lettem, bizonyos finomságokat jobban látok már. Bár én valaha, Lulu bácsival voltaképp szembemenvén, a zenétől és a vizualitástól inkább a szöveg felé vittem el az előadásokat, ma már azt gondolom, hogy igenis, roppant fontos a látvány és a zene, bizonyos értelem fontosabb a szövegnél.

− Ha feltesszük azt az álnaív kérdést, ami azonban mégis csak az alapja minden szerepléssel járó műfajnak, hogy milyen a jó előadás, vajon mi a válasz?
− Viszonylag egyszerű a fokmérő: a közönségsiker és a szakmai siker együtt. A közönségsikerbe belefoglaltatik a gyerekek és a szülők közös véleménye, hiszen a kicsik sokszor a szülők véleményét vallják a magukénak; no meg, ne feledjük, ha egy szülőnek nem tetszik, amit itt lát, akkor nem hozza be többször a gyerekét.


− Visszatekintve a saját igazgatása alatt eltelt majd' két évtizedre, Sramó Gábor úgy látja, hogy 3-4 évente összejön egy-egy abszolút siker, aminek aztán hosszan tartó híre és hatása van?
− Ilyen volt talán az O'kane és a holdtest, továbbá a Hol van a világ vége, a Diótörő, a Rigócsőrkirály, és legutóbb, amire még sokan emlékezhetnek, a Három kismalac és a farkas.


− Az első 50 év eltelt, jön a következő 50 − mondhatjuk optimista szemlélettel. Mi kell mindehhez, mit kell és lehet megőrizni, és miben lehet megújulni?
− A legfontosabb az, hogy új épület, ez a csoda, amibe tavaly beköltözhettünk, a maximális módon ki legyen használva. Ez hihetetlen nagy kihívás, de csak ez lehet a cél, hogy olyan programokat kínáljunk, amik ide vonzzák a családokat. A működtetés is ezt szolgálja, nevezetesen, hogy az idei évtől nonprofit kft.-ként működünk, rengeteg felé szeretnénk pályázni, valamint némely profilbővítésre is készülünk. Az Apolló Kulturális Egyesülettel karöltve mind inkább megcélozzuk a 10-18 éves korosztályt, bevonva a drámapedagógiát és a diákszínjátszást is a tevékenységünkbe.
Az 50 éves Bóbita Bábszínház történetéről április 7-én már nyílt egy kiállítás, ami augusztusig látható. A jubileumi bemutató tehát ezúttal is a Péter és farkas lesz, amit április 21-től tűzünk műsorra. A Jubileumi Hét során, április 25-én ide látogat az Aradi Bábszínház, Útitárs című előadásuknak az különlegessége, hogy a díszlet 3D-ben látható. A gálanap április 28-a, szombat lesz. Ekkor tartjuk a Péter és a farkas díszbemutatóját, majd következik a gálaműsor. Április 29-én, vasárnap rendezzük a Szárnyas Malac rajz- és meseíró pályázat díjkiosztó ünnepségét, április 30-án, hétfőn pedig Családi Kalandtúrára várunk mindenkit a Zsolnay Negyedben (az I. Zsolnay Fesztivál keretében).