EozinMagazin | 2012. jan. 14., 11:50
Kritikai pályázat eredményhirdetés és kis esEti vita, egyben
A FAL (www.afal.hu) weboldal Építő vélemény címmel meghirdetett kritikai pályázatának eredményhirdetésére, és azt követően egy Kis Esti Vita keretében az EKF úgynevezett „civil” Elemző értékelésére kerül sor január 18-án, 17 órai kezdettel a Művészetek és Irodalom Házában.
Az est szervezője, Patartics Zorán építész, publicista, a FAL és a Kis Esti Viták projektgazdája hangsúlyozza, hogy a kritikai pályázat alulról építkező civil projektként, és a felülről kezdeményezett Elemző értékelés egyaránt az EKF eredményeinek feldolgozását célozza. Más kérdésekre helyezve a hangsúlyt, másképpen felépítve, más oldalról közelítve, más szereplőkkel, de egymást akaratlanul is kiegészítve, összeérve. Régóta meggyőződése ugyanis, hogy a közösségben a potenciálok felszínre hozásának, a bizalom megerősítésének, a kezdeményező készség fejlesztésének, alapvetően a civil társadalom építésének ez megkerülhetetlen útja. Vagyis az alulról való építés és a felülről való helyzetbe hozás, együtt, hiszen egyik nélkül sem remélhetünk számottevő eredményeket.
A Kis Esti Viták sorozatként ma már nem él, így eseti vitáról lehet csak szó, ezúttal összekötve a kritikai pályázat eredményhirdetésével, ezért a Kis Esti Viták most egy kis módosítással kis esEti vita lesz.

Az „Elemző értékelés a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program tapasztalatairól” 2011 júliusára készült el. Az Értékelés elkészítésével Páva Zsolt polgármester bízott meg nyolc civil szakembert. Pécsett ehhez fogható felkérés korábban nem történt, mondja Patartics Zorán, a politika még sohasem tette lehetővé, hogy civilek véleményt mondjanak a politikai által vezérelt történésekről, ráadásul finanszírozott formában. Ez a gesztus kivételes, és remek felütés az őszinte diskurzushoz, amely ezen az estén részben magára az értékelésre, részben az értékelés tárgyára, azaz az EKF-re irányul majd. Szándékai szerint legalább annyira szókimondóan és lényegre törően, mint ahogy azt az értékelés tette, ugyanakkor legalább annyira a konstruktivitás szándékával, mint ahogyan az értékelés született.

A rendezvény gazdája a FAL weboldal (www.afal.hu), társszervezői a Dél-Dunántúli Építész Kamara és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
Építő vélemény − eredményhirdetés
Beszámoló a pályázat tapasztalatairól, az értékelés ismertetése, az eredmény kihirdetése és a díjak átadása. A zsűrit P. Müller Péter és Patartics Zorán képviselik. A díjakat az azokat biztosító támogatók képviselői adják át.
A pályázatról és annak lebonyolításáról, az értékelésről felkért opponens mond véleményt. Az opponens: Szijártó Zsolt város- és kommunikációkutató.

Beszélgetés a Pécs2010 Elemző értékeléséről
Résztvevők: Páva Zsolt, Pécs MJ. Város polgármestere, az értékelés megrendelője; Takáts József irodalom- és eszmetörténész, a város EKF pályázati könyvének szerzője, a civil pályázatíró team vezetője; Ágoston Zoltán irodalomkritikus, a Jelenkor Folyóirat főszerkesztője, az értékelés egyik fejezetének szerzője, valamint összefoglalójának szerkesztője.
Házigazda, beszélgető és beszéltető: Patartics Zorán építész, publicista, a FAL és a Kis Esti Viták projektgazdája.
Opponál: Kákai László szociológus, politológus, a PTE docense, az EKF kutatója.

Az Építő vélemény rendhagyó kritikai pályázat eredményét A Fal (http://www.ekf.afal.hu)weboldalon a díjátadót követően teszik közzé a FALiújság (www.ekf.afal.hu/faliujsag), valamint a KRITIKAI PÁLYÁZAT (www.ekf.afal.hu/kritikai_palyazat) rovatban. További, a sajtónak szóló információk a Sajtószoba rovatban (www.ekf.afal.hu/sajtoszoba) lesznek elérhetők.

A szervezők kérik a sajtó képviselőit, hogy interjút csak a rendezvény után készítsenek, mivel a megelőző nyilatkozatok merőben eltérőek lehetnek a beszélgetésen elhangzottaktól, így nagy valószínűséggel nem kapcsolódhatnak érdemben a témához, vagy téves képet adhatnak a tényleges történésekről.
Az eseményt a PANNON TV rögzíti, és a felvételt az azt követő időszakban többször levetíti.
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK
Rendhagyó kritikai pályázat: határidő után, eredményhirdetés előtt
Építő vélemény címmel rendhagyó kritikai pályázatot hirdetett meg az elmúlt évben a FAL (www.afal.hu) weboldal a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében megvalósult építészeti és köztér-építészeti beruházások témájában. Az eredményhirdetésre január 18-án, 17 órakor kerül sor a Művészetek és Irodalom Házában. »
Építő vélemény címmel rendhagyó kritikai pályázatot hirdetett meg az elmúlt évben a FAL (www.afal.hu) weboldal a pécsi Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program keretében megvalósult építészeti és köztér-építészeti beruházások témájában. Az eredményhirdetésre január 18-án, 17 órakor kerül sor a Művészetek és Irodalom Házában. »
EGYÉB KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:



-
2013. máj. 20.
-
2013. máj. 24.
-
2013. ápr. 19. - 2013. jún. 30.
KÖZÖSSÉG
Korizásért ajándék 30y koncertjegy!
2013. január 09.

A zene az kell!
2013. január 07.

Hóesés és Vetkőzés a Kodályban
2012. december 10.

Rock és slam az E78-ban
2012. december 06.

2013. január 09.

A zene az kell!
2013. január 07.

Hóesés és Vetkőzés a Kodályban
2012. december 10.

Rock és slam az E78-ban
2012. december 06.




