Méhes Károly | 2012. okt. 11., 10:20
Kronos: Sóhaj a Kodály Központban – Márta István vonósnégyese is a műsoron
1973-ban, amikor a Kronos Quartet megalakult San Franciscóban, új fejezet nyílt a vonósnégyesek történetében. Ez a társaság ugyanis nem volt a hajlandó a klasszikus repertoárral „bajlódni”, kizárólag a 20. századra összpontosított.
A pécsi koncerten a nyitódarab Bryce Dessner: Aheym (Homeward - Hazatérés) című kompozíciója. Az 1976-ban született amerikai szerző és gitáros e művét 2009-ben szerezte a Kronos felkérésére. Az apropó végül is Steve Reich 75. születésnapja volt, és az Aheymet MusicNOW Fesztiválon mutatták be három éve, a brooklyni Prospect Parkban. Dessner és a Kronos kapcsolatában ez csak a kezdet volt, mivel 2011-ben született meg – szintén Reich tiszteletére – a Tenebre című alkotás, 15 gyertyára írva!

Nicole Lizée Death to Kosmische című szerzeménye lesz a második műsorszám. A 39 éves montreáli zeneszerző műve a Kronos jóvoltából a világ számos nagy hangversenytermében megszólalt már, és a kritikák szinte kizárólag az elismerés hangján szólnak róla.
A szíriai Omár Szulejmán már egyfajta „ikon”, ő a Megóvlak a rád vadászó vadásztól című zenéjével szerepel a koncert műsorán. Az esküvői énekesből lett folk-popzenész otthon hihetetlenül népszerű – voltaképp a szó szoros értelmében vett tánczenét ír és ad elő a csapatával, és eddig mintegy 500 szerzemény került ki a kezük közül.
Aztán szerepel az est során egy Richard Wagner-feldolgozás, a Trisztán és Izolda nyitány, amit Alekszandra Vrebalov hozott létre. Az 1970-ben Újvidéken született szerb muzsikus főképp Amerikában tanult, és New York-i művészként került kapcsolatba a Kronosszal is, még 1999-ben.

Az, hogy a Quartet miképp keres meg egy-egy zeneszerzőt, és aztán ebből az érdeklődésből hogyan lesz zenemű, Márta István mesélte el, akinek műve a Kodály Központbéli koncerten a szünet előtt hangzik el:
– Valamikor a nyolcvanas évek derekán keresett meg egyszer a Rózsavölgyi Zeneműkiadó igazgatójának társaságában az amerikai Boosey and Hawkes kiadó képviselője. Azt tolmácsolta, hogy a Kronos Quartet szeretné, ha írnék nekik egy vonós négyest. Mindennek az volt az előtörténete, hogy valahonnan megszerezték és megismerték a Támad a szél című lemezemet, ami megnyerte a tetszésüket. Természetesen, ez fiatal magyar zeneszerzőként nagyon jó érzés volt, de rögvest ott volt a dilemma, miszerint Mozart, Beethoven és Bartók után merészeljek-e belevágni egy vonósnégyesbe. A Kronost egyébként elég jól ismertük, mivel a 180-as Csoporttal sok olyan zeneszerzővel ismerkedtünk meg, akik dolgoztak velük. Szóval, szerződést kötöttünk, amiben az állt, hogy három éven át csak ők játszhatják a majdani művet. Amit, ugye, meg kellett írni, de a feladat súlya miatt eltelt vagy fél, tán háromnegyed év is, mire bevillant valami. Még hozzá az, hogy a hetvenes évek elején jártam Moldvában és a csángóknál gyűjtőkörúton, és két öreg nénivel is csináltam felvételt, akik siratóztak. Ez egy mára teljesen kihalt műfaj, és abból állt, hogy az illető leült egy szobában, és mivel semmi más tárgyi lehetősége nem volt – fénykép, videó, hangfelvétel –, csak önmagából tudja előhívni az emlékeket. Ily módon ez egy hihetetlenül szubjektív műfaj.


KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK
EGYÉB KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:




