EozinMagazin | 2011. jún. 20., 13:00
Múzeumok éjszakája – római és keresztény rítusok a Cellában
Idén a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. is csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához Éjszakai tárlatjárat című programjával. A Cella Septichorában a június 18-i estén a Janus Egyetemi Színház művészei keltették életre a római pogány és a kora keresztény kultúra rítusait, szokásait.
Az Ősi rítusok – élő kiállítás célja, hogy élményszerűen bemutassa a pécsi ókeresztény sírkamrák korának kulturális hagyományait, a római pogány és a kora keresztény kultúra művészetének, motívumainak együttélését, átfedéseit, rítusait. A rendhagyó tárlat keretében ókeresztény, elsősorban a halotti kultuszhoz kapcsolódó hagyományok, rítusok elevenedtek meg a Janus Egyetemi Színpad előadásában, akik történelmi forrásanyagokat használtak fel alapul a jelenetek elkészítéséhez. Az atmoszférát korhű kosztümök, valamint a korhoz illő zenei aláfestés tette hitelesebbé. A tárlat tartalma inkább a felnőtt korosztályt szólította meg, ám látványossága miatt kifejezetten érdekes volt gyerekeknek is.

A Cella Septichora Látogatóközpont bejáratánál korabeli jelmezbe öltözött színész köszöntötte a vendégeket. Az antré során római katonák üldöztek egy keresztény hívőt, hogy arra kötelezzék, áldozatot mutasson be a császárnak, majd a Korsós Sírkamránál halotti tor, a symposion rituáléjának bemutatása várta a látogatókat.
A zarándoklat után a III-as számú sírkamrában a sírok freskófestészetét ismerhették meg az érdeklődők Ficzek Ferenc festőművész segítségével. A tárlat bejárása az Ókeresztény Mauzóleum megtekintésével zárult.

KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK
EGYÉB KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

-
2012. máj. 11. - 2012. jún. 30.
-
2012. jún. 12.
-
2012. jún. 07.
KÖZÖSSÉG

Gyermeknap a Zsolnay Kulturális Negyedben
2012. május 18.

Új lakók a Negyedben: 2000 fűszernövény érkezett
2012. május 11.

Boško Krstić könyve a kék Zsolnay vázákról végre magyarul!
2012. május 09.

Extrém grillbajnokság és fűszerünnep öt napon át
2012. május 07.