Seres Beáta | 2011. okt. 7., 18:30
Száz európai kulturális nagyágyú találkozója Pécsett
Október 13. és 16. között több mint 100 európai kulturális személyiség érkezik Pécs városába az Európa Kulturális Parlament (EKP) ülésére. Pécs a tizedik európai város, amely vendégül látja ennek az egyedülálló fórumnak a tagjait, hogy megtartsák jubileumi ülésüket.
Pécs a grúz főváros, Tbiliszi, az olaszországi Ferrara és a hollandiai Maastricht városával szemben bizonyult alkalmasnak a tanácskozás megrendezésére.
Az ülést dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere nyitja meg október 14-én, délelőtt 10 órakor a Kodály Központ hangversenytermében. A vitaindító előadást az Oscar-díjas magyar filmrendező, Szabó István fogja megtartani.

Az ülés témája a jelenlegi európai problémákra reflektál Európa jelentősége? címmel. Ez lesz a plenáris ülés általános tárgya a korábbi finn külügyminiszter, az EKP szenátusának elnöke, Pär Stenbäck bevezetését követően.
A találkozón szekcióülés keretein belül vitatják majd meg az Európai Kulturális Fővárosok szerepét és jövőjét, mely beszélgetés során a Pécs2010 EKF program szolgál friss példával. Egy következő szekcióülésen a Balkán és a Dunai Régió kerülnek fókuszba, főként az új EU Duna Stratégia fényében, de az európai tolerancia határainak témakörét szintén körüljárják majd az esemény résztvevői.

Az Európai Kulturális Parlament az egyetlen létező páneurópai fórum a művészek, az értelmiség és a kulturális szféra minden egyéb területén tevékenykedő szakember részére. Ma, az EKP több mint 160 taggal működik, több mint 43 európai országból. A pécsi ülés részvevői között találjuk majd a görög zongoraművészt, Janis Vakarelist és az azerbajdzsáni hegedűművészt, Sabina Rakcheyevát, akik szombat este egy Schumann-darabbal állnak a Kodály Központ színpadára 3 további fiatal zenész közreműködésével, akik között ott lesz például a pécsi brácsás Jaroszlav Murin. Híres írók képviseletében jelen lesz a spanyol Amparo Serrano de Haro, a Magyarországon élő holland író Jaap Scholten és a finn Maria Antas. A neves történészek sorát erősíti a német Marie-Louise von Plessen, és a norvég Karsten Alnaes.

Jelen lesz továbbá Bosznia-Hercegovinából a neves filmes Dino Mustafic, az operarendező Mary Miller Bergenből, valamint David Sakvarelidze Tbilisziből. A vizuális művészetek képviseletében itt lesz az ír Timothy Emlyn Jones, illetve a moszkvai sztárépítész Evgenyi Asse és még számos, hazájában elismert, neves művész, kultúrpolitikus és egyéb kulturális szakember.

Az EKP fennállásának tíz éve óta most először a frissen alakult ifjúsági hálózat, az ECP Youth Network is ülésezni fog. Ez a huszonöt 20 és 30 év közötti európai fiatal első ülését szintén Pécsett tartja október 12-13-án, majd ezt követően csatlakozik az EKP üléséhez.
Az esemény sajtótájékoztatójára az ünnepélyes megnyitót, valamint a bevezető előadásokat követően kerül sor október 14-én, pénteken, 13:00 órakor, a Kodály Központ I. emelet 119-es termében.
Az EKP tizedik jubileumi ülése a Kodály Központban az érdeklődő közönség számára is nyitott. Minden előadás és beszélgetés angol nyelven zajlik. A reprezentatív eseményen tehát bárki részt vehet, de csak regisztráció ellenében, jelentkezni az ecp@zsn.hu e-mail címen lehet 2011. október 12-én 12.00 óráig.

Timothy Emlyn Jones egyik alkotása az írországi Burren College-ben
Az angol nyelven zajló ülés részletes programja elérhető a kodalykozpont.hu/ecp oldalon.
KAPCSOLÓDÓ TARTALMAK
EGYÉB KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:





-
2013. jún. 30.
-
2013. jún. 24.
-
2013. jún. 22.
KÖZÖSSÉG
Korizásért ajándék 30y koncertjegy!
2013. január 09.

A zene az kell!
2013. január 07.

Hóesés és Vetkőzés a Kodályban
2012. december 10.

Rock és slam az E78-ban
2012. december 06.

2013. január 09.

A zene az kell!
2013. január 07.

Hóesés és Vetkőzés a Kodályban
2012. december 10.

Rock és slam az E78-ban
2012. december 06.




