Velencei Építészeti Biennále – pécsi pályázatnyertes

A zsűri fontosnak és támogatandónak tartotta, hogy a pályázatok a földrajzi sokszínűséget is képviselték, s pozitívumként értékelte, hogy ez alkalommal Mauritiustól Dabasig terjedt a résztvevők köre. Ugyanilyen fontos fejleménynek tartotta a bíráló bizottság azt is, hogy egyetemi hallgatók is bekapcsolódtak a projektekbe.

Mivel a kiírás az előző évekhez képest kevesebb formális megkötést tartalmazott, minden beadott pályamű érvényes volt. Az elbírálás folyamatában döntő szerepet játszott a prezentáció, mely közvetlen és alkotó párbeszédet eredményezett a pályázókkal.


A zsűri eredményesnek és sikeresnek minősíti a pályázatot, és az eddigi szokásoktól eltérően a nyertesnek jelölt Modell című pályamű mellett külön elismerésben részesít egy másik projektet is, a Panel című tervezetet. A Modell című pályaművet Bachmann Bálint, DLA és Markó Balázs, DLA neve fémjelzi. A zsűri értékelésében hangsúlyozta, hogy a Velencei Biennále nemzeti pavilonjainak kiállítás-stratégiájában ritkán lehet olyan megjelenésekkel, a diszkrét alkalmakon átívelő kiállítás-koncepciókkal találkozni, amelyek egy korábbi tematika szerves, tartalmi, nem pusztán konceptuális folytatásai lennének. Igaznak tűnik ez a megállapítás még akkor is, tette hozzá a bírálóbizottság, ha a skandináv országok megjelenési stratégiájára gondolunk: az oly gyakran monografikus céllal szervezett szereplések szinte beazonosíthatóan jellegzetesek (jól példázza ezt a finn pavilon), a kétévente megjelenő tematikák azonban – a műfaj jelentette egymásra rímeléseken túl – már nem tekinthetők szerves láncolatnak. A magyar pavilon 2012-es kiállításának tervezete ugyanakkor vállaltan a 2010-es szereplés tematikai folytatását tűzi célul, amikor az építészetoktatás és építészet kézműves hagyományának – a rajzolás melletti – másik központi elemét, a modellezést állítja középpontba.

A zsűri szólt arról is, hogy a pályamű a modellépítést kiterjeszti az építészeten kívüli területekre is, s azt egybefogva erős képpel tudatosítja a modellkészítés szerepét. Gyermeki kortól a professzionális szakmagyakorló időkig. A modell igazi gondolatkereső – érvelő – megjelenítő forma, mely az építészeti gondolkodás holisztikus képét jeleníti meg.

Noha a biennále nem feltétlenül támogatja az ehhez hasonló, programszerű megjelenéseket, a zsűri eddig kihasználatlan lehetőségek felderítését, új együtthangzások felmutatását reméli attól az ikeralakzattól, amelybe a két projekt rendeződni látszik.


Rendkívül szerencsés lépés a pályázók részéről, hogy a modellezés problémakörét a pavilon terére is kiterjesztve, a modell fogalmát a kiállítást befogadó épületre is alkalmazzák. Úgyszintén elismerésre méltó ötlet az a rendkívül széles, nemzetközi kapcsolatokat is felvonultató bázis, amelyre a kiállítás-alapanyag támaszkodik, hiszen a téma kiteljesítésében a pályázók ezreket mozdítanak meg az oktatás teljes területéről, beleértve természetesen a hazai építészoktatást is. Már most megnyugtató továbbá az infrastruktúra, amelyet a pályázók a megvalósítás mögé rendeltek. A pavilon belsőépítészeti megjelenése a megismert tervek alapján esztétikus, vizuálisan minden elemében megkapó installáció lehetőségét hordozza. A bírálók szerint az alapötlet és a látványában kecsegtető enteriőr egyszerre reflektál a – nem csak hazai – szakma létező szegmensére, nyújthatja továbbá a modellezés jelenségének igazán komplex, általános, akár antropológiai kiterjesztését is. Ismerve azonban az európai építészetoktatás modellcentrikus tudáskommunikációját, a siker egyik kulcsfeltétele, hogy az esztétikus enteriőrképen túl a végső megoldás egyértelmű, jól értelmezhető szellemi felütést adva, olyasfajta intellektuális térben helyezze el a modellezés tematikáját, amely kiemeli az összképet a tömegességre épülő kiállítások sorából.

Mindent összevetve a bíráló bizottság ebben a projektben látta a legnagyobb fejlődési lehetőséget, s a már megjelenő, illetve az abból kibontható értékek figyelembevételével is ezt a pályaművet tartotta a legmeggyőzőbbnek – így megvalósításra javasolja.

A Zsolnay-negyed


A 12 pályázat egyike, Pásztor Erika Katalina, Julius Gyula munkája, a Zsolnay Kulturális Negyedet szerette volna bemutatni a Biennálén. A pályázati terv szerint egyrészről a látogató megismerhetné a létrejött eredményt: a magyar pavilon szimmetrikus elrendezését kihasználva az egyik rövid falon teljes szélességben fotóvetítés lett volna, melyet a negyed zajaiból készülő hanginstalláció egészíti ki, így a látogató mintegy átélhetné az elkészült Zsolnay audio-vizuális esszenciáját. A pavilon átriumában elhelyezett, kerámia törmelékekből készített szobrok és a megvásárolható „emléktárgyak” ötletesen egészítenék ki, tennék taktilissá és egyben hazavihetővé az élményt az alkotók szerint. Az európai mércével is magas építészeti minőségű negyed ilyen módon indukált benyomásai akár már elegendők is lehetnének arra, hogy a vendég az „Utazási Iroda” felé vegye az irányt, amely a biennále látogatói részére személyre szabott programokat kínálna, rátermetten támogatva az „újszülött” negyed belépését a hazai és a nemzetközi kulturális eseménypiacra.


A kiállítási koncepció igazi erőssége vélhetően mindezek mellett azonban az lett volna, ami a pavilon másik falán történik, ahol abba a komplex viszonyrendszerbe nyerhetne betekintést a látogató, amelyet az „építés drámájaként” említenek – példaként dinamikus diagramon át bemutatva a hatéves projekt megannyi résztvevőjének időben változó szerepvállalását. Az alkotók célzottan az építészeti érték teremtésének, a megvalósulás folyamatának profán emberi oldalát és ennek problematikáját helyeznék itt górcső alá.