„Istené az áldás” – a Zene ünnepe a Magyar Kórusok Napján

A pécsi kórusmozgalom hivatalos elindulását az idén 200 éve született Liszt Ferencnek köszönhetjük. Az őt első pécsi koncertjére meghívó muzsikusok ösztönzésére írta 1846-ban első magyar nyelvű férfikari művét, a Garay János versére komponált Patakcsa című kvartettet, mely alapja lett a következő évben megalakult, de csak egy évig működő Pécsi Dalárdának, mely 1862-ben, tehát jövőre épp 150 éve alakult újjá. Az Európát is megjárt együttesnek olyan nagyszabású művek előadását köszönhetjük, mint Verdi Rekviemjének 1895-ös magyarországi „vidéki premierjét”, melyről a zeneszerzőt is értesítették, vagy a majdnem pécsivé lett Liszt Esztergomi mise 1936-os Dóm téri előadását, melyet a Magyar Rádió élőben közvetített, de emlékezetes Haydn Teremtés, Mozart Rekviem és Beethoven Krisztus az olajfák hegyén előadások is fűződnek nevükhöz. Emellett 1948-as megszűntetésükig őrizték az alapítójuk, Hölz Szeráf Ferenc által nekik ajándékozott Beethoven-hajfürtöt. A Pécsi Dalárda mellett az Agócsy László alapította Szeráfi Kórus 1929-49 között szolgálta országos elismerést kiváltóan az egyházi muzsika, valamint az új magyar zene, kiemelten is Kodály Zoltán és Bárdos Lajos kórusművészetének ügyét.

Az Antal György által alapított Liszt Ferenc Kórus az 1950-es évek elejétől 3 évtizeden át volt meghatározó oratóriumkórusa a pécsi zenei életnek, melyben különösen Bach, Händel, Bartók, Kodály és az új magyar zeneszerzők műveinek előadása terén végzett példaadó tevékenységet.


A későbbi, ma is működő, Európa-, sőt világszerte elismert pécsi kórusok egy része most is ott volt a Magyar Kórusok Napján megrendezett ünnepi hangversenyen, melyen összesen 13 általános, illetve középiskolai és felnőtt kórus vett részt önálló műsorral, vagy az összkarokban. Mivel a nagyszabású műsor jó hangulatát, az előadás magas színvonala mellett, mindannyian tevékenyen, aktív közönségként is biztosították, feltétlen megérdemlik, hogy mindegyiküket megemlítsük – karnagyaikkal együtt –, ne csak az önállóan fellépőket.


Testvérvárosok Terei Általános Iskola Nagykórus /Taschnerné Sértő Ágnes/; VKI Mátyás Király Utcai Általános Iskola Mátyás kórusa /Kunváriné Okos Ilona/; Janus Pannonius Gimnázium Leánykara /Kotáncziné Vajda Ildikó/; Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyes kar /Várkonyi András/; Kodály Gimnázium Bartók Béla Leánykara /Kertész Attila, Liszt-díjas/; Leőwey Vegyeskar /Szőts Annamária/; Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Leánykara /Bontovics Jánosné Rába Mária/; PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium Kamarakórusa /Balásy Szabolcs/; Szent Mór Iskolaközpont Kórusai /Kopjár Anikó/; Mecsek Kórus /Kertész Attila/; Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikara /Lakner Tamás/; Pécsi Kamarakórus/Tillai Aurél/; Schola Cantorum Sopianensis /Jobbágy Valér/.
Közreműködtek: dr. Kopjár Gábor orgonán, Varga Judit piccolón, Körtesi András zongorán.


A koncert Bárdos Lajos Istené az áldás című, a rendszerváltásig többnyire csak a Munka dicsérete, illetve Láng és fény címen ismert és énekelt, 1942-ben komponált kánonjának összkarával kezdődött. A 25 éve elhunyt nagy magyar zeneszerző kórusművészetéhez méltó, remek előadást a gyermek, ifjúsági és felnőtt kórusok élén, az a Bárdossal személyes kapcsolatot is ápoló, Liszt-díjas pécsi karnagy, Tillai Aurél vezényelte, aki amellett, hogy kiváló Liszt-díjas karnagyok sorát nevelte ki, egy sajátosan árnyalt pécsi kórushangzás, a „pécsi kórusiskola” megalapítója is.


Az ő egyik legismertebb, immár „rangidőssé” lett tanítványa – a jövőre 70. születésnapját ünneplő – Kertész Attila, aki elsőként a Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykarával lépett pódiumra és Kodály Zoltán Karácsonyi pásztortáncában, 150. genfi zsoltárában és Táncnótájában mutatták meg, hogy az 1979-ben még a Berlini Rádió Nőikarát is megelőző kórus mai énekesei is egészen kiváló teljesítményre képesek. Különösen a 150. genfi zsoltár szólt előadásukban azon a színvonalon, melyen ezt a nagyon nehéz művet „utánpótlás-kórus” csak ritkán képes megszólaltatni.

Utánuk következett az 1958-ban alakult, Európa-hírű Pécsi Kamarakórus, amely a pécsi kórusok közül a legtöbb versenygyőzelemmel rendelkezik, nem utolsó sorban magas színvonalon előadott igényes műsorválasztásának köszönhetően, melyet ezúttal is megtapasztalhattunk. Tillai Aurél, Liszt-díjas karnagy vezényletével elsőként Liszt Ferenc egyik ritkán hallható egyházzenei művét, a Pater Nostert adták elő a mű megkívánta érzelmi és hangzásbeli építkezéssel, majd Bárdos Lajos, tőlük már sokszor jó előadásban hallott, Szeged felől című népdalkórusát énekelték igen sokszínűen, az elmúlt fél évszázadban csak fokozatos és mérsékelt fiatalodáson átmenő kórus tagjai.


Ezt követően az 1957-ben Hegyi József által alapított, 1965-87 között Tillai Aurél által – a Pécsi Kamarakórussal párhuzamosan – vezetett, majd Nagy Ernőnek átadott, 2001 óta pedig hazai és nemzetközi versenyeken is bizonyítva Kertész Attila által irányított, és jócskán megfiatalított Mecsek Kórus lépett pódiumra. S bár Bárdos Lajos Régi táncdalát és Kodály Ének Szent István királyhoz című művét hallottuk már velük tökéletesebb előadásban – Kodály művét például a Pécsi Advent december 3-i kóruskoncertjén sokkal erőteljesebben énekelték –, mégis meg tudták lepni most is a közönséget. A Svédországban élő amerikai komponista, Steve Dobrogosz /1956-/ az idei ciprusi Choral Crossroads (Kórus Keresztutak) fesztiválon 10 ifjúsági kórus által 27 nyelven előadott We are bridges /Hidak vagyunk/ című crossover kórusművét ugyanis a Bartók Leánykarral közösen olyan remek előadásban szólaltatták meg, amely a Pécs Cantat hangulatát juttatta eszünkbe.


Az ezután fellépő Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Leánykara Bontovics Jánosné Rába Mária vezetésével Bárdos Lajos Magos a rutafa című örökzöldjét énekelte a műhöz méltó előadásban, de azért érezhető volt, hogy a fénykorát a 80-as évek közepétől a 90-es évek végéig élő kórus színvonalának megtartásáért az együttest több mint negyedszázada vezető karnagynak komoly erőfeszítéseket kell tennie, lévén, elsősorban hangszeresek járnak az iskolába.


A fiatal és középgenerációs énekesekből álló Schola Cantorum Sopianensis kórus tagjai Jobbágy Valér, Liszt-díjas karnagy vezényletével elsőként egy felfedezésre érdemes igen szép Liszt-művet, az Ave maris stellát adták elő kiemelkedően magas színvonalon. S bár ezt a teljesítményt ugyanezen a szinten nem tudták megismételni Kodály Zoltán egyik legnagyobb szabású és legnehezebb kórusművében, a Jézus és a kufárokban – amiben némileg az e műnél viszonylag kis létszám is közrejátszhatott –, mégis összegészében megérthetjük, hogy miért sikerült két éve megnyerniük az akkori Pécsi Kamarakórus versenyt, főleg ha hozzávesszük, hogy remek teljesítményük ellenére is fő profiljuk a reneszánsz és korabarokk szerzők műveinek előadása.


A Kodály Központbeli Magyar Kórusok Napja koncert első felét a jelenleg talán itthon és nemzetközileg is „legütőképesebb” – kétszeres kórusolimpiai bajnok – pécsi kórus, a dr. Lakner Tamás vezette Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikarának műsora zárta. Kodály Ady Endre nyomán írott Fölszállott a páva című férfikara és a Petőfi-versre komponált – Bognár Szabolcs átélt szólójával hallott – Hej, Büngözsdi Bandi című műve olyan kiváló előadásban szólalt meg, mely a köztudottan rendkívül igényes Mesternek is megelégedésére szolgált volna. A fiatal lengyel komponista, Piotr Janczak /1972-/ Kyrie című, a kórusnak írott művét és Brahms 5. magyar táncának Robert Sund-féle átiratát pedig a legjobb értelemben vett „hatásossággal” adták elő. Olyannal, mely a technikai magabiztosságot nem túlhangsúlyozva a zenét helyezte előtérbe, s ugyanakkor meg tudott felelni a Brahms-művel együtt tapsoló közönség igényeinek is.


A Magyar Kórusok Napja idei pécsi koncertjének második felében „vendégként” a – 200 éves jubileumukat pécsi kórusok nélkül ünneplő – Pannon Filharmonikusok működtek közre, és elsőként az első rész vége felé hallott Kodály-mű, a Fölszállott a páva, az eredeti férfikari mű után két évvel, 1939-ben az Amsterdami Concertgebouw-nak írott zenekari „párját” adták elő, Kocsár Balázs vezényletével. Az csak apróság, hogy e mű címében is Föl- és nem „Felszállott” a páva, alcíme pedig régóta „változatok (egy) magyar népdalra” a zárójelbe tett „egy” nélkül, merthogy benne Kodály kiindulni ugyan egy népdalból indul ki, de többet is felidéz, másrészt nem egy, hanem „a” magyar népdal apoteózisát írta meg.

A lényegesebb az, hogy miért épp most kellett ennek a remekműnek megszólalnia, mondjuk az olyan kórusos-zenekaros Kodály-remekek helyett, mint a Psalmus hungaricus, a Budavári Te Deum, vagy a Pécsett zenekari változatában még nem hallott, orgonakíséretesben viszont nyilvános ősbemutatóként a Mester jelenlétében itt előadott Missa brevis? Hacsak azért nem, mert amint augusztus óta tudjuk, a tavalyi koncertterem-avatóra az akkori zeneigazgató ezt is javasolta. Mindez azonban nem annyira fontos, mint az, hogy maga a produkció nem nagyon ment túl a lapról olvasás szintjén, amit, s ez dicséretére legyen mondva a zenekar többségének, az együttes elég jól abszolvált.


A mű elején lévő klarinétszóló a magyaros parlando-rubatotól idegen előadása ugyan kissé meglepő volt – ami az ifjú muzsikustól még talán megbocsátható, de vélhetőleg próbahiányra utaló momentum, különösen, miután Bogányi Tibor vezényletével a Galántai táncokban ugyanez vele megfelelő, sőt talán még eltúlzott is volt –, viszont hallottunk remek fuvolaszólót Codeluppi-Szabó Gabriellától, érzékeny hegedűszólót a koncertmester Gyermánné Vass Ágnestől, s a rézfúvósok is jól szóltak, mégis az az átütő erő és sokszínűség, ami Kodály alkotását remekművé teszi, hiányzott.

S egyáltalán nem Kocsár Balázs miatt, aki világos mozdulatokkal és koncepcióval, túlzásoktól mentes tempókkal és dinamikával vezényelt, de ez most csak ennyire volt elég. Úgyhogy továbbra is a Howard Williams vezényelte Pécsi Szimfonikusok ezredfordulós és a Hamar Zsolt vezényelte Pannon Filharmonikusok 2007-es előadását tartjuk etalonnak, ahol egyébként 200 fős pécsi összkar énekelte zárásként a Budavári Te Deumot, hatalmas sikerrel.


Most Liszt Ferenc Krisztus oratóriumának részlete, a Tu es Petrus volt az első közös összkari szám, melyet a résztvevő felnőtt kórusok élén Jobbágy Valér vezényelt, a Liszt-mű e részletében valóban meglévő, hangsúlyozott pátosszal.

Hogy Verdi Trubadúrjának Cigánykórusa hogy került be ebbe a sorba – mondjuk a Pécsi Dalárda által is énekelt Rekviem szintén hasonló hosszúságú Sanctusa helyett –, szintén rejtély számomra, de azt el kell ismerni, hogy Vass András szokás szerint energikus és precíz vezénylésével ezúttal is jól és mutatósan szólt, akárcsak néhány korábbi Bordalfesztivál alkalmával.

Kicsit „kakukktojás” volt az összkari sorban Kodály János köszöntője is, mint acapella, azaz kíséret nélküli mű, de Kunváriné Okos Ilona jól fogta össze a diákokat. Akik jól láthatóan, hallhatóan igazán felszabadultan élvezték a dr. Lakner Tamás vezényletével és Szabó Ferenc zenekari hangszerelésével előadott Bárdos Lajos művet, a skót tengerészdalra írott Baj van (a részeg tengerésszel) – hivatalosan Antialkoholista himnusz – című férfikart.


Újabb érzelmi hullámzásként a „Tavaszi szél vizet áraszt” a közönséggel közös éneklése zárta Vass András vezényletével az Istené az áldástól a folklór összkarig ívelő pécsi kórusünnepet, amely a második rész eklekticizmusa ellenére is alapvetően jól tükrözte a pécsi kóruskultúra azon értékeit, mellyel Pécs az 1988-as Europa Cantat után méltán pályázhatja meg a 2015-ös rendezési jogát.