Nagypál Dorottya üvegművész és a Zsolnay

‒ Lakberendezők kértek fel, hogy segítsek egy csillárt megcsinálni. Pécsi kötődésűként természetesen rögtön az jutott eszembe, hogy legyen Zsolnay az alapanyag. Itt ugyan nem az üveg volt a főszereplő, de a kerámia és a porcelán is közel áll hozzám, hiszen már korábban is foglalkoztam ezekkel az anyagokkal. A téma az újrahasznosítás volt, Zsolnay csészékből és egyéb tárgyakból – szószos tálból, teáskannából – készültek lámpák egy szép enteriőrhöz, melyet a Nők Lapja lakberendezési rovatában mutattak be. Az egésznek az üzenete az értékmentés volt, például hogy készletekből megmaradt egy-egy csészének hogyan lehet új életet adni, vagy hogy akár a kedvenc, de már csorba bögrénket milyen módon lehet felhasználni és az otthonunk díszévé tenni ahelyett, hogy kidobnánk.
Az újrahasznosítás máskor, másként is megjelent már a munkáiban.
‒ Abszolút a környezettudatos gondolkodás híve vagyok, és nagyon örülök, amikor felfedezek egy újabb módot, hogy miképpen tudok időt, energiát, anyagot spórolni, bizonyos tárgyakat újrahasznosítani és ezzel a környezetet védeni. Ez már a diplomamunkámban is megjelent, ott üveggyári hulladékot használtam alapanyagként a Jéghegy plasztikáimhoz, és azóta is részt vettem több pályázaton, amelyek ezzel foglalkoztak. Készültek használati tárgyak, amiket részben vásárokon is árulok, ilyenek például a feles poharak. Ezek olyan féldecis alkoholos üvegekből készülnek, amelyeket nem lehet visszaváltani, vagyis a kukába kerülnének, így viszont 2-3 centiliteres pohárka lesz belőlük.
− Az eszmeiség, vagyis az újrahasznosítás mellett az ötletesség, a blikkfang az, ami felkelti a figyelmet a tárgyaival kapcsolatban. Sok egyéb hasonló ötleten alapuló tárgyat készített már, sőt, rangos formatervezési pályázatot is nyert nemrégiben.
‒ Igen, többek közt borosüvegekből készítettem virágtartókat, vagy üvegszeletekből csillárt. A Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat pedig szintén üveg-újrahasznosítós ötletemmel nyertem el, de ez már egy más irányba való elmozdulást, léptékváltást jelent. Vissza nem váltható palackok felhasználásával térelválasztó lapokat, téglákat készítettem, amelyeknek nagyon sokrétű a felhasználása: pultnak, lámpának és különböző hangulati elemeknek használhatók, vagy akár homlokzatra is beépíthetők, különböző színekben.
− Ezeket az Iparművészeti Múzeumban meg is lehet tekinteni Budapesten jelenleg. Számos egyéb helyen is találkozhatott már a közönség a munkáival, külföldön is több alkalommal. Melyekre emlékszik a legszívesebben?
‒ Az Iparművészetiben lévő kiállításra vagyok most a legbüszkébb, a kiállítás utolsó napján, április 3-án vásár is lesz, és ezekből a munkákból válogatnak majd egy stuttgarti kiállításra. Korábban Strasbourgban, Olaszországban, Svédországban és egyéb helyeken is részt vettem csoportos kiállításokon, tavaly például Belgrádban és Újvidéken, illetve március 15-én Párizsban fényfestésben működtem közre, ahol diákat készítettem üvegből. 2009 szeptemberében pedig Pécsen volt önálló kiállításom Számvetés címmel. Ennek az volt az apropója, hogy akkor volt 10 éve, hogy üveggel foglalkoztam. Erre az alkalomra készült egy átfogó kiállítás, amely a kezdetektől a kiállítás időpontjáig bezárólag mutatta be a munkáimat.
− Jelzésértékkel is bír, hogy éppen Pécsett volt ez a kiállítás – mintha visszatért volna a gyökerekhez, a számvetéshez. Pécsi kötődésű művészként biztosan érdekelte az Európa Kulturális Fővárosa év eseményei tavaly. Mennyire tudta követni?
‒ Sajnos nem járok olyan gyakran Pécsen, mint szeretnék, de figyelemmel kísértem az EKF-eseményeket. Amikor pedig otthon jártam, jó volt elcsípni egy-egy eseményt a Széchenyi téren, vagy éppen valamelyik kultúrkocsmában, jól esett látni, hogy szépen alakul a pécsi művészeti élet. Pécsen mindig is sok művész élt, én ezért is sajnálom kicsit, hogy nem tudok otthon lenni. Szerencsére azonban a művészet és az alkotás nem helyhez kötött, s ezt a szabadságot szeretném megtartani, mint ahogy azt a lehetőséget is, hogy inspirálódni, feltöltődni bármikor hazamehessek, mert nekem ez a vidék és kulturális örökség a „hátvédem”.