Megszólító erő: Szín-Öröm a félszigeten

2011 márciusában pedig Pozsony központjától csupán 15 kilométerre délre, a hatalmas Duna (Dunaj) medrének közepén fekvő félsziget csücskében található, a modern művészetek legfiatalabb európai múzeumainak egyikében, a Danubiana-ban nyílt meg a pécsi művész, Ilona Keserü Ilona és Rudolf Sikora közös tárlata, amely június 12-ig látható a galériában.


Az alábbiakban a Pozsonyi Új Szó írását közöljül az eseményről.

A Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete, valamint a Danubiana Meulensteen Art Museum a magyar EU-elnökség programsorozatának részeként megrendezett tárlatra invitálja a képzőművészet kedvelőit.
Ilona Keserü Ilona alkotásaiból Szín-Öröm-Kép címmel, Rudolf Sikora munkáiból pedig Az ember végül tudja... címmel állítottak össze magyar–szlovák közös tárlatot a dunacsúni Danubianában.


Azért nagy jelentőségű a júniusig megtekinthető kiállítás, mivel a magyar és a szlovák neoavantgárd művészet megteremtésében tevékenyen részt vett, két kiemelkedő jelentőségű alkotó párhuzamosan mutathatja be munkásságának lényegét – Rudolf Sikora művei az alsó, Ilona Keserü Ilona alkotásai pedig a felső szinten láthatók. E közös tárlattal egy helyütt nyílik lehetőség arra, hogy megfigyeljük, N. Mészáros Júlia kurátor szavait idézve, hogy: „mindkét művész a festészet legszigorúbb nyelvét használja, és ritka következetességgel jutott el ahhoz a művészi szabadsághoz, ami ma jellemzi művészetüket”. S e közös prezentálás azért is jelentős, mivel „e két igen erős művészegyéniség egymástól gyökeresen különböző életművén keresztül a férfi és a nő látásmódja került olyan intenzív kontextusba, amelyre alighanem nem volt még példa sem Magyarországon, sem Szlovákiában.”


Ilona Keserü Ilona művészete nem ismeretlen a hazai közönség számára. Ahogy N. Mészáros Júlia megnyitóbeszédéből megtudhattuk, 1968-ban szerepelt először Szlovákiában, a pozsonyi Danuvius Nemzetközi Festészeti Biennálén, majd 1972-ben részt vett egy pöstyéni nemzetközi művésztelepen.
Ilona Keserü Ilona jelen kiállításának értéséhez és megértéséhez fogódzóként és eligazítóként értelmezhetők N. Mészáros Júlia szavai, amelyekkel azt fogalmazta meg, hogy a magyar művésznő „a kezdetektől a legbelsőbb élményeiből merít, és tudatosan törekszik arra, hogy mondanivalóját egyetemes érvényűvé érlelje. Optikai jelenséggé, fényből, színből, tömegből, vonalból, mozgásból, ritmusból, dinamikából táplálkozó, tiszta energiává egyszerűsíti személyes világának lényeggé tömörített mozzanatait. A festészet tiszta eszközével, a színnel mint testetlen fénnyel és mint teret alkotó testtel dolgozik, saját színrendszert építve.


Tapintható, hallható és mélyen átélhető közelségbe hozza az érzékenységgel és aszketikus fegyelemmel, a színre és a művészi énre koncentrálva kibontott világot. Képeit mágikus erejűvé növeli, a valóság részévé teszi, az organikus lét öntudatlan gesztusaiból született jelenségekként állítja elénk.”


A képek születésével kapcsolatban pedig arról hallhattunk tájékoztatót a megnyitóbeszédben, hogy: „Ilona Keserü Ilona befogadja, megérleli, és világra hozza az élő valóságot, amit az érzékelhetőségen túli totalitásban kíván megragadni. Művészetét a kívülről és belülről való láttatás, az intimitás és monumentalitás intenzív belső feszültsége, a gondolkodás egzaktsága, a színek törvényszerűségeire építés, a felfokozott festői látásmód, a pozitív mondanivaló, a megszólító erő és a legnagyobb őszinteség jellemzi.”


Összegezve: a kurátor szavaival a következő formában lehet meghatározni azt a fonalat, amelyre fel lehet fűzni a jelen kiállítást: Rudolf Sikora a konceptuális művészet egyszerű, kozmikus és kozmologikus területén alkot; Keserü Ilona a festészet alapelemét, a színt vizsgálja koncepciózusan, mely művészetének nemcsak anyaga és eszköze, hanem tárgya és célja is egyben. Az előbbi művész a XX. század eleji kelet-európai avantgárdból nyert erőt, az utóbbi a magyar népművészetben fedezte fel azt a vitalitást és kimeríthetetlen motívumvilágot, mely festői felfedezések sorára vezette”.