Milyen emlékek kötik a Kodály Központhoz?
A legerősebb kép, ami beugrik, az a Szentimentálé-turné Kodály-béli nyitókoncertje 2013-ból. Előtte is játszottunk már a Kodályban, de ez egy nagyon komplex, 21 embert felvonultató műsor volt, egyszerre volt zenei kihívás és közösségi élmény a számunkra.
S ugyan nem a 30Y-hoz kötődik, számomra mégis sokat jelentett, hogy két évadon át vittem a Segítség, komolyzene! című sorozatot: elképesztően sokat tanultam a klasszikus muzsikáról és arról, hogyan működik egy szimfónikus zenekar.
Ha előadóművészként nézi: mit „tud” a Kodály Központ?
Magyarországon két „igazi” koncertterem a van, a MÜPA és a pécsi. A Kodályról köztudott, hogy Európa egyik legjobban szóló koncertterme, olyannyira, hogy egy popzenekar nem is tud teljes mértékben élni ezzel a térrel. Fura, de így van, hogy mivel elektronikus hangszereken játszunk, hangfalakon keresztül szólalunk meg, ezért a hangmérnökünk feladata „elrontani” a terem hangzását, a visszacsapódó hangok miatt fojtani kell a természetes akusztikán.
Milyen itt játszani?
Amikor először megálltam a színpadon, az üres térben, különös félelem lett úrrá rajtam. De le kell győzni a szorongásunkat és arra kell törekednünk, hogy ez a feszültség – a terem eleganciája, emelkedettsége, tisztasága, és egy rockzenekar zenei nyelve, dalai és hangzása, habitusa között – valahogy feloldódjon: és ez igazi kihívás minden alkalommal. A Kodályt mi máshogy látjuk, mint egy klasszikus zenész. Szentély, persze, de amit a magunk képére kell formálni, hogy legitim módon létezhessünk benne. Szerencse, hogy ez a tér erre is alkalmas.
Hogy látja, mennyire formálta át a Kodály Központ a zenei terepet?
Egy biztos: itt fellépni a popzenében is presztízs, a Kodály Központ presztízst teremt. Másfelől az elmúlt években számos olyan koncert valósulhatott meg Pécsett, ami a Kodály nélkül nem születhetett volna meg. Nem csak komolyzenei koncertekre gondolok: nagy szólistákra és együttesekre, hanem minden más műfajra is. S ezek közül nem egy olyan, ami nem csupán Pécsre, hanem Magyarországra sem érkezett volna – a Kodály Központ nélkül.
Fotó: Bátori Gábor Jim "sinco"
