Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

Eozin Magazin

hu

Távol és mégis otthon – köszönhetően a tangónak

Szerző: Méhes Károly

Ariana Harwicz argentin író a 2. Pécsi Tangó Fesztivál apropóján érkezett a Zsolnay Negyedben lévő pécsi írórezidenciára néhány napra. Rövid itt tartózkodása alatt találkozott honfitársával, José Cura operaénekessel, járt a Kodály Gimnázium spanyolul tanuló diákjai között és a fesztiválon sok pécsivel ismerkedett meg.

Argentinként van-e valamiféle személyes viszonya tangóhoz?

Annyiban mindenképp, hogy a nagyszüleim fiatalkorában, mintegy száz évvel ezelőtt a tangó nagyon népszerű volt, és már csak emiatt is kötődöm hozzá, első sorban az ő elbeszéléseik, élményeik alapján. Anyai oldalon oroszok a felmenőim, ezért különösen sok orosz zenét hallgattam mindig, de emellett ment a tangó is. Azokból a zenékből, amiket Pécsett, a Színház téren játszottak, a legtöbbnek kívülről fújom a szövegét is.

 

Ma mit jelent a tangó az argentinok számára? A nemzeti identitás része?

Ez attól függ. Nyilván, van egy réteg, aki kvázi művészként ebből szeretne, sőt meg is tud élni. Tangót énekel, táncol, szóval „eladja” a tangót. Ettől függetlenül össznépileg tán tényleg kijelenthető, hogy az argentin identitás része a tangó, jóllehet, nem esküdnék meg rá, hogy a fiatalok esetében is így van. Nem hogy tangót, de már rockot sem hallgatnak, hanem még annál is újabb zenéket.

 

Meglepte, hogy – argentin szemszögből tán – a világ végén lévő magyar városban ilyen komoly tangó-kultusz van kialakulóban?

Igen, ez kicsit furcsa érzés, hogy itt vagyok Pécsett, ha csak néhány napra is, és belecsöppentem ebbe a tangó-őrületbe. Tetszik, mert bár távol vagyok otthonról, ezáltal mégis megvan az otthonosság-érzés, köszönhetően a zenének is. Ezt fejtegettem a nagykövet úrnak is, milyen különleges élmény a számomra. Mindig is rettentően érdekelt, hogy különböző kultúrák hogyan hatnak egymásra, miképp képesek párbeszédbe lépni egymással, és ennek mi az oka. Vajon Pécsnek mit hoz a tangó, mit ad majd hozzá a város lelkületéhez? Ahogy a gimnáziumi beszélgetés során is mondtam, imádok ilyen „határvidékekre” eljutni, sokkal többet tanulhatok-láthatok itt, mint a metropoliszokban.

 

Mi volt a meglepőbb, legizgalmasabb Pécsett?

Az egész helyzet izgalmas és meglepő volt, mert többnyire irodalmi fesztiválokra hívnak meg, de ez most dedikáltan nem az. A tangóról, a zenéről szól – én kicsit megfigyelőként vagyok jelen, ami nem baj. Tény, hogy honfitársam, José Cura volt a sztárvendég, ami teljesen érhető az itteniek részéről. Az biztos, hogy mi ketten egészen másképpen képviseljük a hazánkat külföldön. Lehet, hogy kicsit nagyképűen fog hangzani, de otthon nem feltétlenül hallgatják többen Curát, mint ahányan az én könyveimet olvassák. Ugyanakkor mindig is nagyon érdeklődtem a magyar kultúra iránt, olvasom a nagy magyar szerzőket. Ki merem jelenteni, hogy Kertész Imre Sorstalansága nagyobb hatással volt az életemre, mint a két férjem együtt, hangozzék bár meghökkentően. De imádom Márait, Kristóf Ágotát, és persze Liszt Ferenc muzsikáját, ami egyszerűen az életem része régóta.

 

Az irodalom helyzetét milyennek látja? Az írók írnak, de a potenciális, ifjú olvasókkal mi a helyzet?

Nyilván nem túl eredeti meglátás, hogy a mai fiatalok, a gyerekek sokkal kevesebbet olvasnak, mint annak idején mi. Immár tudományosan bizonyított, hogy nem tudnak olyan hosszan koncentrálni, fókuszálni, ami egy-egy könyvhöz szükséges. Az idő nagyon töredezetté vált. Inkább képregényeket olvasnak – legalábbis nálunk, Franciaországban, ahol jelenleg élek. Az, hogy „megszerettessük” velük az olvasást, nemes cél, de eléggé erőltetett, és sokszor az ellenkezőjét érjük el. Az írókat első menetben, persze, ez nem érdekelheti, mert nekik írniuk kell, és kész. Belső szükséglet, és ilyenkor még mindegy, később mi lesz a születő mű sorsa. Az író nem kereskedő, aki a piacra termel – jó esetben…

 

Milyen művek születnek most Ariana Harwicz műhelyében?

Sok dolog fut párhuzamosan, ami jó is, meg nem is. Például van egy felkérésem a Buenos Aires-i Teatro Colontól, hogy írjak egy operalibrettót, amit még sosem csináltam, tehát már csak emiatt is izgalmas, miképp alakul egy ilyen. Én nyilván a szövegre helyezném a hangsúlyt, miközben ott a zeneszerző is – még megy köztünk a „harc”. A regény, amit írok, szintén izgalomban tart, mert belső monológok párbeszéde lesz: egy pár ki nem mondott gondolatai, érzései alkotják a szöveget.

Méhes Károly

Támogatók