Így „nyaral” a Kodály Központ

A nyári szünet, a leállás a Kodály Központ munkatársai számára mindent jelent, csak szünetet és leállást nem. Englert Csaba rendszermérnök és csapata számára ez az időszak legalább olyan munkás, mint a többi hónap, ha ugyan nem még fontosabb bizonyos értelemben: ilyenkor kell felkészíteni az épületet arra, hogy az új évadban lehetőség szerint minden a legnagyobb rendben működjön.

És itt a „minden” elképesztően sok dolgot jelent. Ebbe a villamosrendszer teljes karbantartásától és ellenőrzésétől a légszűrők cseréjén át az aula kövezetének vagy a parkettás helyiség padlójának javításáig tényleg minden beletartozik. A transzformátor, a biztonsági aggregátor, a 70 darab villamos elosztó karbantartása és ellenőrzése, a rendszerek hőkamerás vizsgálata, üzemi terhelés mellett… A 24 méter magasban lévő, nézőtéri világítás, a színpad világítása, a falba épített ledszalagok ellenőrzése, a biztonsági világítás javítása… A tűzjelző és evakuációs rendszerek, ajtók, ablakok, az ehhez kapcsolódó gépészet, az épület automatikai rendszerének a teljes ellenőrzése… A színpad gépészete… Nézőtéri, székek… A parkoló és a külterület kőburkolatainak a javítása, ha szükséges.

És ez most egy nagyon hevenyészett felsorolás csupán.

Mindezekből készül egy hibalista, amin aztán szépen végig kell menni, míg minden feladat el nem készül.

Csaba nem titkolja, hogy a hatalmas Kodály Központ (amibe állítva beleférne egy 4 emeletes ház) felett nem múlt el nyomtalanul a használatba vétel óta eltelt évtized – egyre több vele a munka, mind több odafigyelést igényel.

– Bizonyos tekintetben ez a 11 éves intézmény már öregnek számít – mondja. – Vigyázunk rá, de két dolgot tudni kell: az informatikai eszközök 5 év alatt avulnak el manapság, tehát a fénypult, hangpult, projektorok, egyebek. Az egyéb elektronikai eszközök, például szivattyúk és gépészeti elemek esetében a 10 év voltaképp teljes amortizációt jelent. Sok mindent szükséges lenne cserélni, ám az anyagi lehetőségeink végesek. Amit lehet, megoldunk, minden mást pedig olyan szinten tartunk, hogy az üzembiztonságot ne veszélyeztesse. Évente kb. 100 millió forint ráfordításra lenne szükség – reméljük, legalább egy része a rendelkezésre áll majd.

Nos, ennyit röpke bevezetésnek, mert aztán túrára indulunk a Kodály Központban. Olyan helyekre, ahol még rendszeres koncert- vagy rendezvénylátogatók sem jutnak el, mert hát nincs is ott semmi keresnivalójuk.

Első állomás azonban még a nagyterem, ám ez sem olyan képet mutat, mint egy-egy előadás alatt megszokhattuk. A széksorok egy része felszedve, a színpadi világítás, a lámpahidak szinte a földig leeresztve, a padlóba rejtett szellőztetők kiszerelve, takarítás alatt. A legvégén majd a nézőtéri székeket nedves kárpittisztító berendezéssel tisztítják meg egyenként.

Ez a látvány önmagában is elég különös, de amikor hátra, illetve egy szinttel lejjebb megyünk, ott feltárul az egész színpad működtetéséhez szükséges függőleges láncszemekből álló emelőrendszer. Tényleg, mint egy tanknál – nem mintha olyan sok tankot láttam volna. Ahogy Csabától megtudom, két fontos tulajdonsága van: egyrészt nagyon halk, továbbá milliméter pontosan, bármilyen pozícióban meg lehet állítani. Ez is alapvető egy előadás sikeréhez.

Ami még ide tartozik, hogy az egész épület egy hajdani mocsaras területen épült, és a színpadgépészeti részegységek alatt egy hatalmas kút található. Ennek a kútnak a feladata, hogy az épület alatt összegyűlő talajvíz szintjét egy nagy teljesítményű szivattyúval szabályozza, ezzel csökkenti az épület vízszigetelésére nehezedő víznyomást.

Szóval, ezek azok a nem is olyan apró finomságok, amikkel foglalkozni kell, és amiket a művészetre vágyó Kodály-látogató nem is sejthet…

Aztán a mélységből a magasságba: a légkezelő gépeknél vizitálunk, melyek a Kodály Központ friss levegő ellátásáért felelősek. Ez is egy hatalmas rendszer, ami mindig alapos átvizsgálásra szorul. Karbantartáskor szétszerelik a légkezelő gépeket, csapágyakat, ékszíjakat, szűrőket cserélnek. Csak jelzésképp: a szűrőcsere is milliós tétel, és egy évben akár kétszer is szükség lehet rá, a koszolódás függvényében.

Csaba egyébként mára kívülről-belülről ismeri a Kodály Központot, elvégre épp idén év elején volt 10 éve, hogy itt dolgozik. A munka voltaképp huszonnégy órás, hosszabb időre nem is szívesen hagyja magára az intézményt, még nyáron is csak hosszú hétvégés mini-szabadságokra megy el. Arra a kérdésre, hogy vajon ugrasztották-e már ki az ágyából valami hirtelen jött probléma miatt, a kérdés felett csak elnézően mosolyog:

– Gyakran. Az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor a vihar feltépte a tetőn az ablakot. Szakadt az eső. Na, akkor jönni kellett és valahogy megoldani a helyzetet…

Mégis, hogy milyen alaposan dolgozik a csapat, mi sem jelzi jobban, hogy a Kodály Központ nyitása óta műszaki probléma miatt egyetlen program sem hiúsult meg vagy szakadt félbe. A kezdetekkor, egyetlen egyszer volt egy rendezvény legelején téves tűzriasztás, de aztán tisztázták, mi okozta, és ez sem fordult elő többet.

Csaba érezhetően még órákig tudna mesélni a Kodály Központról, csak hát közben intézkedni kellene, hogy haladjon a nagy nyári karbantartás.

Búcsúzóul, mintegy ars poeticaként mondja:

– A cél az, ha bárki belép ebbe az épületbe, a ház bármelyik pontján, az rögtön lássa, hogy van gazdája és rendben tartjuk. Szerintem a következő Kodály-béli szezon is rendben megkezdődhet és sikeres lesz!